Prologue

Az emberek nyugodtan sétálnak az utcákon és gyönyörködnek a természetben. Tökéletes az idő egy kis teára. Elindultam a hatalmas fehér falak közt, míg egy széles, barna szőnyeggel bevont lépcsőbe nem ütköztem. Szépen, lassan kihúzott háttal indultam le rajta, majd egy éles kanyar jobbra és néhány személyzettel beszélgettem, majd végre bekerültem a konyhába.

-Kisasszony! Majd én megcsinálom önnek a teáját. Addig üljön le kérem!- jelent meg az egyik dolgozó, aki a szokott unott hangon, és erőltetett mosollyal beszélt velem. Kopasz fején a fények csak úgy megcsillantak és mikor válaszoltam egy köszönőmmel, el is bújt a személyzeti részen. Kifújtam a bent tartott levegőmet, ami elég nehézkesen ment, a szűk térdnél tapadós szoknyámban és fehér blúzomban. Fekete magassarkúm már kezdte nyomni a sarkam, ezért gyorsan leültem egy székre majd az iPhonomat elővéve, nézegettem a mai híreket rajta. 

-Kislányom... hát te?-jött be édes apám, de mielőtt válaszolni tudtam volna neki, már beszélt is a semmibe, ami azt jelentette, hogy a telefonjába beszél. -Nem Konzulátus! Kérem értse meg, hogy állam számít önre! Ha nem...-s miközben beszélt, megcsókolta homlokom és tovább állt.

-A teája Kisasszony! -rakta elém a kopasz dolgozó egy fehér, porcelán csészét, s mikor belenéztem, megláttam kedvenc aromám színét.

-Köszönöm mr. Louw elmehet! -igazából már a színek harmóniáját vizslattam. Ahogy a vérvörös színbe belekerül egy kis fekete. -Hmmm... fekete áfonya.- ízlelgettem a nyelvemmel, s ahogyan lefolyt a mámor a nyelőcsövemen, éreztem, ahogy a melegség belekerül a gyomromba. 

›››››‹‹‹‹‹

Ahogy nézem a tükörképem, mint egy villámcsapásként fut végig vénáimon a régi képek, míg szemeim előtt látom a családot, mely boldog volt. A kislány örömittasan rohan anyjához aki tárt karokkal várja, hogy ölelésébe zárja, míg a kislány után apja fut nevetve, mivel fogócskáznak. Az anyuka hosszú szőke haja, zöld szemei, karcsú vonása és meleg mosolya jár az elméimben.

-Hiányzol Anyu...-suttogtam csendben az üres szobámban, miközben potyogtak a könnyeim. Kihúzott alkatom, most görnyedten áll, és próbálom vissza állítani, a boldog, tökéletes lányt. Aki örül, hogy ilyen az élete, és van az apja, akit szeret és aki szereti viszont.
-Tessék.-szólaltam meg mikor a kopogást meghallottam. Lemostam az enyhe sminkem, és újat tettem fel. Senki se láthat megtörten. Soha. Az Elnök lányának tökéletesnek kell lennie. Mindig ezt mondják...
-Szia Wendy.-amint meghallottam a hangot, test is járt hozzá. Olyan 170 cm körüli magasság, szőke haj és kék szemek. Kék öltönye frissen simult tiszta bőréhez. -Tudtad, hogy nem sokára megyünk nyaralni? London az úti cél. -tért be a szobámba, mely makulátlan volt. Mosolyogva közelített és figyelt engem.
-Szia Niall. Hogy érted ezt? -csodálkoztam, hiszen apu egy szóval se mondta, hogy mennénk is valamerre. Mondjuk nem is sok mindenről tudnánk beszélgetni.
-Úgy, hogy az Apukád, holnap utazik Londonba tárgyalni, és most mi is megyünk vele, hogy megismerd a várost. -előttem állt meg és nézett le alacsony alkatomra boldogan, míg meg nem jelent az ajtóban Stacy.
-Gyere Szerelmem. Ideje pakolnunk. Korán indulunk holnap! Szia Wendy, örülök, hogy látlak! -intett egyet az ajtóban, majd megvárta míg, Niall elköszön és kimentek. Szóval, holnap reggel, minden megváltozik. Végre kimehetek innen, és megnézhetem Londont, hogy milyen és mennyire igaz, amiket hallottam róla. Talán új emberekkel is találkozom. Remélem...