Seven

Wendy Moon

A falak az előszobában kopott sárgába voltak rejtve, majd ahogy a recepciósnak köszöntünk, eljutottunk egy tengerzöld folyosóhoz, amin különböző képek voltak rakva. Összeráncolt szemöldökkel mentem Nicole után, és gondolkodtam, vajon miért nem szökök el? Mi tartana vissza? Egy hatalmas mahagóni szekrényhez érve, rátudtam pillantani az üvegen át polcosodó díjakra, érmékre és fotókra. Ahogyan az évszámokon és a helyek nevein szántottam végig tekintetem, melyek az ezüst, arany és egy-két bronz tárgyon volt fölírva, megakadt egy képen a szemem. Közelebb hajolva jobban figyelni kezdtem, ahogyan a képen két alak álldogált, mosollyal az arcukon. Az idősebb férfi büszke fejjel nézett a kamerába, miközben egy kisfiút tartott a nyakában, aki magasra tartott egy övet, melyet a nyertes boxoló szokott kapni.

 A kisfiú mogyoró barna szemei, éppen olyan volt, mint a férfié. Lenéztem a képre, de csak odáig jutottam el: 'Zayn Malik és apja, ...', mert Nicole fogta a kezem és tovább húzott egy barna ajtóhoz.

 -Gyorsabban! Mi tart vissza seggfej? Gyerünk!?-üvöltötte Zayn egy talán tőle pár évvel fiatalabb fiúnak, aki folyamatosan püfölt egy zsákot. Felsőteste ki volt dolgozva, mégis Zayn felé jobban vonzott a tekintetem. Megrémisztett arckifejezése s testtartása is. Mikor csak ketten voltunk, teljesen nyugodt és kedves volt. Most pedig mintha a velejéig romlott lenne. Ahogyan észre vett minket, meglepettség, boldogság és mintha egy kis félelem is átszáguldott arckifejezésén. -Öt perc pihenő Liam! Egész jó voltál. -csapott egyet a vállára, s a fiú bólintva ült le egy zsámolyra s iszogatni kezdett egy kék italt.

Mint akit kicseréltek volna, úgy ült le mellém vidáman Zayn, s figyelte rémült s kíváncsi arckifejezésem. Ahogyan a verejték végig folyt arcvonalán, s vállára esett, nyelnem kellett egy nagyot, amitől még a torkom is sajogni kezdett.
-Mizu? -mosolygott rám, majd mikor észrevette az ingét még nagyobb vigyor kerekedett arcára. Megráztam fejem, hátha nem veszi észre megbújó mosolyom, mi boldogsága miatt keletkezett.
-Miért kellett idejönnöm? -kérdeztem a földet bámulva. Elszállt a bátorságom már reggel, így nem csodálkozom, hogy nem mertem a szemébe nézni. Minden olyan más most az életemben... Új emberek, környezet és még sorolhatnám.

-Mert én így akartam babe!-lökött játékosan vállával meg, mire nevetnem kellett. Zayn somolyogva fogta be számat tenyerével s próbált csitítgatni, mikor minden szem ránk szegeződött. -Gyerünk Liam! Most velem! -hirtelen állt fel, s gyorsan bekötötte kezét, majd a hatalmas nagy kesztyűit vette fel. Rám kacsintott, mire megforgattam a szemeim, s az ijedt fiúhoz lépett.

Sosem értettem, hogy szüleim miért nem engedték, hogy pankrációs filmeket nézzek. De ahogyan az ismeretlen fiúnak elkínzott szemeibe tudtam nézni, még a hányinger is rám jött. Az önvédelmi óráim ehhez semmit se jelentenek. -Megadom magam!- csapott kettő nagyot -azt hiszem- Liam a földre, amikor újra a padlóra került. Zayn viszont nem tudta abba hagyni. Püfölte ahol csak tudta. Lefagyott minden idegrendszerem. Éreztem, ahogyan a könnyeim utat akarnak törni maguknak, de én nem hagyom nekik.
-Elég lesz!-fogta le Harry, majd felém irányította zaklatott arcát. -Nézd! Megijeszted. Tényleg ezt akarod elérni? -üvöltötte a fülébe, miközben próbáltam nem felzokogni s a szemeibe nézni, melyek éjfeketéből kezdtek visszaállni barnába.

Dühöngő tekintete hirtelen csodálkozó s kétségbeesőbe váltott. Majd egy bocs félét elmotyogott s kiviharzott a helységből. Akik bent voltak mind síri csendben figyelték a becsapódó ajtót. Feltörő zokogásomat a tenyerembe temettem, s próbáltam minél halkabban tenni. A fiút fölsegítették, majd leültették egy székre.

'Majdnem megölte! Ha Harry nincs a közelben.. Bele se merek gondolni! És mi lesz, ha tényleg dühös lesz és én leszek a bárány számára, aki nem tud védekezni?  El kell innen tűnnöm!' -gondoltam, majd amilyen gyorsan csak tudtam fölpattantam, s a Zayn által használt ajtón kifelé rohantam. Végig a folyosón, miközben hallottam, hogy többen is a nevemet üvöltik. 'Én itt  egy percnél se maradok tovább!' -ahogy kicsaptam a bejárati ajtót, rögtön egy mellkasnak ütköztem.

-Wen...-be se tudta fejezni nevem, mikor tovább futottam. A parkolóban kötöttem ki, így körül néztem. Rögtön balra fordultam, mikor egy üvöltöző Zaynt láttam meg, ahogyan fut felém. Rohanni kezdtem, ahogyan csak bírtam. -A rohadt életbe Wendy! Most állj meg!-szaladt utánam. Sajnos rövid lábaimmal csupán két utcát bírtam, mikor is eltűnt a talaj alattam. -Bassza meg! -mordult fel, mikor rúg-kapálóztam s eltaláltam az alhasát.

-Engedj el! Haza akarok menni! -püföltem a hátát, de hiába. Szorosan fogta a combom, s úgy ment visszafele. -Na ide hallgass!- rakott le hirtelen a kemény talajra, s picit lejjebb hajolt, hogy szemünk egy síkon legyen. -Mielőtt megint elszöknél, közölném veled a kibaszott igazságot. Nem Amerikában vagy, mindenki azt hiszi meghaltál, s ezért nem is keresnek. Ha elmennél... mégis hová? Itt még a kutyát se érdekelné, hogy ki vagy. Ja és éppen egy maffia banda téged keres, szóval inkább örülj, hogy megmentettelek, és nem akarnak most megölni. Bár ha ez így megy tovább, és te elfutsz, akkor tuti meghalsz, szóval nekem rohadtul mindegy. -fújta ki a levegőt, aminek igen intenzív nikotin szaga volt és ez engem egyáltalán nem zavart. Kiegyenesedett majd onnan figyelt engem tovább.

-Hazudsz! -csaptam arcon zokogva, de mire reagálhatott volna a mellkasának borultam és ott folytattam tevékenységem. Féltem, ha nem teszek valamit, engem is bánt, mint azt a fiút bent. Nem tudtam uralkodni testemen, mikor felpofoztam, de rögtön megbántam.-Hazudsz. -suttogtam bele fehér felsőjébe. 'Ezek mind hazugságok! Igenis mindenki engem keres, mert nem tudhatják, hogy tényleg meghaltam-e vagy sem. És az emberek is ha meglátnának, bizonyára segítenének.' -Mikor szorosan magamhoz húztam derekát, kezeit nem tudta hova tenni. -Kérlek ne bánts!-suttogtam még erősebben mellkasába, mire megéreztem kezeit, ahogyan derekamat ölelik át.
-Sosem foglak bántani Wen... Téged soha!-éreztem gyors ritmikáját szívének, ahogyan csókot lehelt fejem búbjára, s hátam simogatta megnyugvásként. -Soha!

Six

Wendy Moon

 Egyszer úgy felfogom képelni azt az önelégült arcát, hogy még a mosolya is elfog onnan tűnni. Hogy tud ilyet mondani? Egyszerűen felháborító! Ha majd apám találkozik vele... Összeráncoltam a gondolatra szemöldököm, majd a mellettem mosolygó Zaynre néztem.
-Mi történt aznap este?-kérdeztem suttogva tőle, mire ráfagyott édes vigyora, s nyelt egyet. Elsötétülő tekintete az éjszakai csillagokra emlékeztetett, mikor kislány koromban szüleim elvittek piknikezni. Ahogyan anya mosolygó arccal nézi a csillagokat, s apu őt figyeli. Hiányoznak..

-Tűz ütött ki.-krákogott közben, de még így is tisztán értettem. Ahogyan jött a szó szájából, úgy ugrottak be a képek. Égő függönyök, egy kéz rángat, de én elfutok. A zongorán a kottáim, a gitárom, ahogyan a folyosókon át futok, az ajtó, a konyha. A dal, amely nincs még kész. Minden. -Nem mindenki élte túl...-egyre halkabban beszélt, s együttérzést véltem felfedezni a sajnálat mellett.
-Kik...-de nem tudtam befejezni. Kik haltak meg? Hogy lenne már erőm kimondani azt a szót, mikor az undor fog el közben. Zayn nem válaszolt elsőnek, de mikor nyitotta a száját, a telefonja csörgése zárta is be. Rögtön elővette, s megnézve, felugrott és kiszáguldott az ajtón.

Ahogyan a tükörben próbáltam felmérni a helyzetet, rákellet jönnöm, hogy a fájdalmak amiket még reggel éreztem, valósak voltak, méghozzá a vágások és hólyagokból ítélve. Jobb könyökömön a bőr följött s hólyagok is keletkeztek rajta, mely körül piroslott a bőröm. A kézfejeimen rengeteg karcolás maradt, s vágások. Bal kezemen csak horzsolások maradtak. Lábaimon rengeteg lila-kék folt éktelenkedett, s sok vágás is megmaradt. Összegomboltam az inget, de így se sokat takart a lábamból. Legalább combközépig leért, aminek örültem. A gallért megfogva orromhoz emeltem, s rögtön megcsapott Zayn különleges férfi illata.

Ledőltem az ágyra pihenés ként, mégis úgy éreztem kibuggyanó könnyeimnek még az sem szabhat gátat, ha aludni szeretnék. Az érzés, hogy lehet sok mindenkit elvesztettem, felül múlta szervezetem. Mintha  lelöktek volna egy szakadékról, s testem gurgulázott lefelé, úgy rohantam a fürdőbe, hogy ami összejött a stressz által, kiadjam gyomromból. Kis epével megspékelve, ami igen csípős utóízt hagyott a számban, s marta a torkom. Majd inkább kiöblítettem számat, és a biztonság kedvéért fogat is mostam.

Bátorságot merítve, és nem gondolva csupasz lábaimra, kiléptem, s egyenesen a lépcsőhöz merészkedve a konyhába tévedtem, ahol a göndör hajú srác majszolt egy szendvicset. Gyorsan leültem, mikor megéreztem égető figyelmét lábaimon. Somolyogva kérdezte meg, hogy Zayn adta oda, vagy én tolakodtam.
-Ő adta..-morogtam leszegett fejjel, mire csak jól kinevetett. A karján lévő óra kettőt csipogott, mire ránézett, s elkomorodva, rögtön a mosogatóba rakta üres tányérját, majd az ajtót célba véve, megállt mellettem.
-El kell mennünk picit, szóval húzd a cipőt!-parancsolt, amit hezitálva, de engedelmeskedtem. -Amúgy...-állt meg kis idő után, mikor indultunk volna ki a melegbe.-Harry Styles vagyok!-mosolygott öntelten mire, egy morgó Wendy Moont kapott válaszként.

El kellene szöknöm. Biztosan sokan keresnek. Apám is halálra aggódhatja magát, ahogyan Niall és Stacy is azt teszi. Hiányoznak, ahogyan én is nekik.. Vagyis gondolom.

Az úton semelyikünk se szólt egy szót sem, halk dallamként folyt bele a csendbe Ed Sheeran hangja amint az I See Fire-t énekeli. Imádom a vörös haját, s a különleges, egyéni hangját, ahogyan tudja használni is azokat, igen nagy tehetséggel. Halkan dúdoltam a dallamot, míg Harry szikrákat szóró dühös tekintetébe nem ütköztem, és még jobban össze húztam magam az anyósülésen.

Nagy fékezésre kinyitottam fáradt pihent szemeim, s egy edzőterem parkolójában találtam magam. Kiakartam nyitni az ajtót, de mintha sükettel beszéltem volna, nem nyitódott ki. Elnéztem a vezető ülésre, de az üresen fogadott. Itt hagyott? Most mégis mit csináljak?-gondoltam rögtön, s szökési esélyeket kezdtem el rögtön törni a fejem.

-Na végre, hogy felébredtél!? Már a fiúk megőrjítenek!-nyitotta ki hirtelen egy női hang amit azonnal felismerve, nyugodtam le, s fújtam ki idegesen bent tartott lélegzetem. -Na gyere Csipkerózsika!-kapcsolta ki a biztonsági övem, majd kihúzva ledöbbent, s felsőmre irányította figyelmét. -Ez honnan van?-rögtön tudtam, hogy mire érti, de kíváncsiságom jobban hatalmába kerített.

-Miért? Talán fertőző?-kérdeztem s kihívóan kigomboltam az első kis részt. Nevetésben tört ki komoly arca, s inkább visszagombolta.
-Nem, csak még sosem láttam senkin se a dolgait. Pedig nem egy barátnője volt..-mosolygott, de mire nyitottam a számat, hogy tagadjam, hogy én valaha is a barátnője leszek, vagy egyáltalán megöleljem, az kizárt dolog, rögtön megfogta a kezem, s befelé vonszolt.

Five

 

 

Wendy Moon

 

 

Oké Wendy. Nincs semmi gond. Ő is csak egy ember, akiről alig egy hónapig ábrándoztál. Ugyan, csak most közölte veled, hogy büdös vagy!? Nincs ezzel semmi gond..ugye?-próbáltam nyugtatgatni magam.

-Hogy mekkora egy tapló vagy!-förmedtem rá, mire csak még szélesebb lett mosolya. Barna szemei végig szemlélték testem, mire éreztem, ahogyan szégyenemben elvörösödöm. Fekete haja tökéletesen fel volt állítva. Egy egyszerű fekete felső volt rajta, szűk farmerrel. Alsó ajkán egy fém karika ékeskedett, ahogyan füleiben is. Majd karján végig tinta uralkodott különböző motívumokat véve bicepszén. Nyeltem egy hatalmasat, ahogyan éreztem, hogy nem sokára elkezd remegni minden testrészem.

-Inkább menj őfelsége, és zuhanyozz le!-nevetett, majd arrébb állva tovább haladt, s hallottam, ahogyan egy ajtó nyitódik, majd csukódik. Ilyen nincs!? Ez egy bunkó paraszt!- gondoltam, majd megrázva a fejem véltem felfedezni a két érdeklődő, mosolygó arcot előttem.
-Látom megismerkedtél Zaynnel!-mondta Nicole, majd egy gyors puszit adott a göndör hajúnak, aki ugyanúgy tele volt tetoválásokkal, csak neki még a nyakán is volt. -Megmutatom a fürdőt, és adok ruhát!-kapott a kezemhez, majd húzott fel. Még szemem sarkából láttam ahogyan a göndör figyelt minket, ahogyan befordultunk a sarkon jobbra, majd megálltunk egy barna ajtónál. Kinyitotta, bementünk, s szemem elé került, egy szürke falú, igen kuplerájos szoba. Niko nem tétlenkedett, rögtön egy nyikorgó fehér, rajta festék mintás szekrényhez ugrott, és kinyitva, rá esett néhány póló. Hogy lehet valaki ennyire trehány?

-Tessék!-nyomott a kezembe egy rövid csipkés szegélyű farmert, s egy kék 'LOVE' feliratú laza..eléggé laza pólót. Majd kifele tolt a szobából, egyenesen ahonnan kijöttünk. -Figyelj.. Zayn eléggé érdekes srác.. Senkinek se engedte meg eddig, hogy be menjen a szobájába.. Szóval.. Érezd magad különlegesnek!-suttogta, majd bekopogott, mire kapott egy morgás féle választ, és váll vonogatva benyitott. Zayn az ágyon ült, ölében egy fehér laptop. Felpillantott, majd mikor Nicole belökött, s bezárta mögöttem az ajtót, lefagytam. És mégis honnan kellene tudnom, hogy innen hogyan tovább?

Felhúzott szemekkel figyelt majd hirtelen felemelte a karját, mire összerezzentem. -Nem kell félni! Arra van, de ne sokáig!-húzta össze a szemöldökét, majd mutatott egy fekete ajtóra, amit eddig észre se vettem. Egy bólintással lerendeztem, majd beslisszolva az ajtón, magamra zártam, kulcsra. Nehogy már a végén benyisson.. Kifújtam a levegőt, majd körül néztem. Semmi érdekes, csak egy toalett, zuhanyfülke, szürke csempe, egy óriási tükör, előtte tele mindenféle neszesszerrel. Közelebb véve megláttam, samponok, tusfürdők, borotvahab, borotva, különböző hab és zselé, mik hajra valók. És a legdurvább az, hogy nem csak férfiban!?

Beállva a zuhanyba magamra irányítottam a zuhanyrózsát, amiből elsőnek hideg, majd langyos víz esett rám. Vajon barátnője van? De azt mondta, hogy senkit se enged a szobájába.. Testvér? Biztos barátnő... Gondolataimat kizárva mertem használni az egyik női rózsás tusfürdőt, és sampont, így hamar végeztem is. Kilépve oda slattyogtam a párás tükörhöz, s különböző mintákat rajzolgattam rá. Vajon a gitárommal mi lett?-gondoltam, mikor egy hangjegyet firkantottam. Találtam egy dobozt, melyre "Őfelségének" volt írva, így gondolva, hogy rám értette, eme célzást, kibontottam a fogkefét s fogat mostam.

Felvéve a ruhákat, igen csupasznak éreztem magam. Kilátszódott fekete melltartóm fele a pólóból, s szerintem a fenekem is jól látható volt. Hajamat összekötöttem lazán, s a gatyámat húzogatva léptem ki. Zayn már az ágyon feküdt, s a plafont figyelte. Mikor meghallotta lépteim amik az ajtó felé tartottak, rögtön felkapta a fejét, és csodálkozva mért végig.
-Hova-hova?
-Nicolehoz, hátha tud picivel többet takaró ruhát adni...-feleltem feszengve, mikor kipattant, s egy 'várj egy percet' utasítással elmerült a ruhás szekrényében.
-Ezt nyugodtan felveheted.-adott a kezembe egy fekete-vörös kockás inget, amit anno volt rajta, mikor először láttam és akkor még azt gondolva, utoljára. Gondolkodás nélkül felvettem és megköszönve ültem le az ágy szélére, hogy felgyűrjem az ujját. -Várj segítek!-nevetett szerencsétlenkedésemen, majd elém térdelt, s mindkét kezemnél megigazította, hogy pont a könyökömig érjen. Csodálkozva figyeltem, hogyan változik meg az arckifejezése, s a hangulata, ahhoz képest, amit még előzőleg mutatott 'ismerkedésnek' címszóval. Igéző mély barna tekintete, mely rögtön az őszt juttatta eszembe, vagy éppen igen kidolgozott karjain a minták. Gyönyörű összhatást keltett szemeimnek. Mégis féltek, ha bedühödik, milyen lehet.

-Amúgy be se mutatkoztam! Wendy...-köhintettem, mikor már vagy tíz perce tartott a kínos csönd közöttünk, de rögtön közbe szólt.-Oliver Moon. Tudom!-nevetett fel jóízűen. Meglepődve pillantottam a mellettem ülő férfira. Kivételesen nem erre számítottam. Mondjuk, ja az elnök lánya vagy, tudom!? De itt úgyis kinyírnak nem mindegy? Vagy... Kit érdekel a nyamvadt neved? De csak nevetett és befejezte mondatom.
-Te meg ki vagy?-húztam össze a szemem, mert nagyon nem tetszett. Főleg az a mámorító illata, ami az egész szobában érezhető volt, s az ingén is, ami rajtam pihent.
-A megmentőd!-nyújtotta a kezét, mire felhúztam az egyik szemöldököm, de elfogadtam.-Zayn Malik babe!

Four

Wendy Moon 

 

Talán sosem derül ki, ki mire gondol, s kiben hisz. Talán még az életnek a rendje és a sorsunk se. De néha kell a váratlan, amitől jobb útra térünk. Mikor olyan helyeket látunk, amit eddig sose mernénk nézni, s olyan emberekkel ismerkednénk meg, akikről rosszat feltételeztünk, s később kiderül mind az, ami hazugság. Hiszen mégiscsak ez az életrendje nem?

-Nem kellene már felébrednie? 

-De, de szerintem te sem bírnád ki a halálközeli élményedet... 

-Jó oké, de lassan már két napja, hogy mozdulatlan, és csak a mellkasa... khm.. mozog.

Próbáltam kinyitni a szemeim, de egyszerűen az erős fény, és a fájdalom nem engedte. A végtagjaim nem válaszoltak az utasításaimra. Úgy éreztem elvesztettem az irányítást a testem felett. Ahogyan szívtam be a levegőt testembe, úgy jött a szúrós érzés a tüdőmbe. Nem tudom, kik hangját hallottam, de az biztos, hogy férfiaké volt, s ismeretlen számomra. 

Torkom kaparni kezdett , orrom és szemem viszketni. Kezeim próbáltam mozgatni, s egy idő után sikerült is megvakarni orrom. A szemeimet már nem égette semmi erős fény, így mikor kinyitottam elsőnek csak a sötétséget láttam, s egy fehér fényt a messziségben. 'Meghaltam?'-gondolatom közepette húztam össze szemöldököm. Párat pislogtam, s a fény, csak egy olvasólámpa volt, ami az ágy mellett ült a polcon. Körül néztem, majd az ajtó mellett megtaláltam a kapcsolót, ami az egész szobára fényt bocsájt. Lehúztam az igen finom illatú takarót magamról, s csodálkozva figyeltem szakadt szoknyám, s a felsőmet. Cipő nem volt rajtam. Amint sikerült felállnom, kicsit megimbolyogtam és vissza estem az ágyra.

Megrázva a fejem, inkább hagytam a cselekedetet, s a homályos sötétben vártam, hogy hozzá szokjon a szemem. Alig pár pillanat múlva egy tengerkék falat pillantottam meg, s rajta poszterekkel, s néhány képpel. A franciaágy amin feküdtem, feketébe volt öltöztetve, kivéve a párnák, mik sötét éj kéken pompáztak. Ágy mellett a polcok voltak, s vele szemben egy íróasztal. Egy ruhásszekrény s mellette egy falitükör. Az ajtó az ágyra nézett jobb oldalról. Egy nagy ablak látszódott balra, ami egyenesen egy nagy kertre nézett -már amennyit innen láttam-.

Rápillantottam a csuklómon lévő órámra, amin egy kis karcolás emlékeztetett, hogy mi történt velem. 6:31. Kinézek az ablakon, s arcomon érzem a feltörekvő napnak első sugarait. Behunyom szemem mikor halk nyikorgást hallok a hátam mögött, ami azt jelentette, hogy valaki bejött a szobába. 

-Végre, hogy felkeltél...-hallottam meg egy eddig nem hallott női hangot. Hirtelen megfordultam, s csodálkozva figyeltem laza felszerelését. Egy szellős szürke trikót viselt s rövid, szinte a fenekét is látható farmert húzott magára. Barna haját lazán felkötötte, míg vakító zöld szemeit körülfestette fekete sminkkel. Elképedve vezettem bal karjára tekintetem, ami tele volt tetoválásokkal, majd a vállán át a jobb kezére futott tovább a tinta. -Ne nézz már így!-nevetett nőies hangján, majd felkapcsolta a villanyt. Hirtelen cselekedete miatt, reflex szerűen hunyorítottam, s próbáltam nem kiabálni, hogy mégis ki ő és miért vagyok itt. -Baszki, hogy nézel ki! Tiszta korom vagy!-kiáltott fel, s felém igyekezett, mire ösztönösen húzódtam hátrébb. Megállt, s mosolyra húzta száját. -Nicole vagyok! Nicole Soninclar, de csak Niko!-nyújtotta a kezét, amit szuggeráltam a szemeimmel.

-Wendy...-krákogva fogtam, s ráztam meg az övét. 'Nagyon furcsa személyiség ez a Nicole...'- gondoltam, miközben elengedtem, de ő csak fogta, s húzott ki az ajtón. 

-Azt mondták, ha felkelsz elsőnek egyél, aztán mosakodj! Még nincsenek itthon a többiek, szóval addig nyugalom van. Gyere!?-szökellt előttem, miközben a kezemet fogta, így néha-néha nekem is ezt kellett csinálnom, hogy nehogy orra bukjak. 

Köhögési rohamom szakított félbe a tojásrántotta evésemben, ami íztelen volt, de korgó, üres hasamnak pont megfelelt. A konyha nagyon természet ellenes volt számomra, főleg a tűzhely, s hogy nincs ki helyettük süssön, s főzzön. Annak ellenére, hogy a mogorva arcokhoz voltam hozzászokva, főleg mikor kicsi voltam, sokat pihentem a konyhában, s néztem ahogyan érzelem nélkül főznek s mindent csinálnak. Itt pedig Nicole mosolyogva, s dudorászva törte fel a tojásokat...

-És... Kikre gondoltál a 'többiek'nél?-kérdeztem óvatosan. S mikor felnéztem, még mindig mosolygott. Fura ez a lány... Vállat vont, s a fürdőszoba felé vezetett, de mikor a lépcső felénél jártunk ajtó nyitódás, lépdelések és csukódás zaja hallatszott. 

-Niko nem tudod, hogy  már fel...-jött a lépcsőhöz egy igen ismerős személy, akinek szinte hasonló szeme volt, mint a lánynak, aki csak mosolyogva lépkedett elé, átölelte tarkóját, s szenvedélyes csókban forrtak össze. Megköszörültem a torkom, jelzésként, de őket nem igazán zavarta. 

-Hello!-jött fel egy fekete hajú fiú, lehajtott fejjel, s mikor elém ért, egy fokkal lejjebb állt, de még így is magasabb volt nálam. A lélegzetem is elállt mikor belepillantottam mély barna szemeimbe.-Büdös vagy!-húzta féloldalas mosolyra arcát.

Three

Wendy Moon

Talán én lettem paranoiás, talán én képzelődöm már ebben a magányban. Minden lehetséges. Főleg miután a legjobb barátaim Apámnak dolgoznak. Akik mindent tudnak rólam, akikben megbízom. Mégis, mikor előveszem a gitárom, úgy érzem nem vagyok egyedül. Mikor ők nincsenek velem, akkor jön a zene és kiment az útból, mely a sötétségbe húzza szürke életem. Néhány napja -mióta felkeltem éjjel- néha annyira kába tudok lenni, hogy Őt, a fekete idegent látom a szobám falánál állva, az ágyamon feküdve, miközben erősen szív a cigijéből, és Róla álmodozom, milyen lehet. Kedves, magányos, tisztalelkű vagy éppen ördögi.

A zeneszobához érve, körül néztem, s mikor nem láttam senkit, kinyitottam és az ajtó hangos nyikorgása sebesítette a fülemet, így inkább gyorsan ki majd becsuktam mögöttem. Kifújtam a levegőt, s a kezemben tartott üres lapokat a versenyzongora tetejére raktam. Leültem elé, felnyitottam, s végig szántam ujjaim billentyűzetein, úgy, hogy véletlenül se nyomódjanak le, s adjanak ki hangot. 

"Talán, mikor találni fogsz egy igaz szerelmet, érted én mire vágyok." -írtam le a lapra utolsó pár szavaim, majd újra lenyomtam a billentyűket. Sosem tudtam, miért mindig a szerelemről írok. Sosem értettem, mikor annyira meg vagyok nélküle, az én tökéletes világomban. Mindenem megvan, amit csak akarok!? Ha éppen azt szeretném, el is utazhatnék Indiába, vagy éppen az Antarktiszra, csak éppen minek tenném meg?

"Örökké veled leszek s nem a nagy világban egyedül, ahol csak a magány, ami vár ott."-s mikor mát a harmadik lap is betelt, elővettem a negyediket, s ami az eszembe jutott folytattam, majd pár órával később az utolsó sor jött. "S talán mi is együtt leszünk, mikor senki se állhat közénk, mert a szerelem nem egy kőhöz ragadott szó..."
-Tűz!-rontott be egy férfi akinek arca tele volt korommal, így abba hagytam a befejezetlen dalt, melyhez csak egy fél mondat kellett, mikor a férfi karon ragadott és száguldozott a folyosók között. -Jöjjön Kisasszony ki kell innen jutnunk!-húzott maga után, de valami visszahúzott, így kirántottam kezem szorítása alól s visszafutottam. A férfi kiáltozott utánam, próbált visszatartani, de amint rájött, milyen akaratos vagyok, motyogott valamit és elfutott. A szobához érve kirántottam az ajtott. Ám mikor bejutottam már a függöny kezdett égni.

-Mi a....?-üvöltöttem fel lesokkolva, de rögtön oda futottam a zongorához, s felkaptam a papírokat, a gitáromat -ami a tokjában pihent- majd a hátamra dobva kifele rohantam.

Pánik és köhögési roham került be testembe, mikor már vagy harmadszorra fordulok be egy kanyarban, de egyszerűen nem vagyok képes kiigazodni a helyen. Segítséget hívok, de nem jön senki sem. A lapokat még jobban szorítottam magamhoz, s reménykedtem, hogy idejében kijutok. Remény, mely a szemeimben égett, lassan hunyt ki, s helyébe még nagyobb félelem, s pánik uralkodott. A tűz lángja egyre közeledett felém, ahogyan futottam és futottam. Köhögések és a füst miatt látásom homályosult, és muszáj voltam megtámaszkodni  a térdemen. Fogtam a kottát, s gyorsan betuszkoltam a tokba, így teljesen szabadok lettek a kezeim.

-Apa!? Valaki! Kérem segítsen!?-üvöltöttem torkom szakadtából, mikor felzokogtam végső reményemben. Megláttam egy ajtót, melyre a 'vészkijárat' volt felfestve, így reménykedve oda futottam, s rángattam a régen fehér, most már füstös ajtót, de hiába. Zárva. A kilincset nem lehet elforgatni, mert csak egy gombkilincs, s úgy tűnik belülről nyitható.

Üvöltöttem, zokogtam, téptem, rúgtam és csaptam az ajtót, hátha feladja a harcot. Aztán idegességemben ököllel kezdtem verni, és még az sem érdekelt, hogy a bütykeimről leszakadt a bőr, és vér csurdogált könyökömig, míg a fájdalom felborzolta a hátamon is a szőrt.

Talán itt a vég?-kérdeztem magamtól, mikor már túlságosan is folyt rólam a víz és az ajtó, csak nyikorgott. Egy lépést hátráltam és kivételesen örültem, hogy ma nem magassarkút vettem, majd egy határozott üvöltéssel lábammal betörtem. Nyitott szemekkel figyeltem, ahogyan keletkezik egy lyuk, s reflex szerűen rakom be a kezem, és keresem a kilincset. Felkiáltva tapintottam ki, s rögtön lenyomtam. Az ajtó, kinyílt, én meg behódoltam rajta.

Körül néztem és a sírás vett hatalmába, mikor megláttam, hogy ez a konyha. Térdemre zuhantam, s arcomat kezeim közé vettem, s sikítottam. Sikítottam, mint még soha, és a düh félelemmel keveredett s zaklatottsággal. Sosem jutok ki. Itt és most megfogok halni. Úgy, hogy még sosem voltam szerelmes, hogy senki se ért hozzám sehogy, ölelések, csókok, szeretet nélkül. Egyedül. A kis életem láttam lelki szemeim előtt, majd nagy sötétség, vörös lángok és futó sötét alak. Lehunytam szemeim, s hagytam, hogy a földre ejtsem fejem, majd az eszméletemet is elveszítsem.

Talán ennyi volt az életemből. Talán így írta meg a sorsom, hogy ez lesz a vég. Vagy csak a kezdet, a halálhoz. Sosem lehet tudni. 

Two

Wendy Moon

Talán egy hét telt el azóta, hogy láttam az ismeretlen fiúkat, akikkel eddig folyamatosan álmodom. Nem értem. Alig pillantottam rájuk tíz másodpercre, máris mikor megyek ki sétálni Felipével mindig várom, hátha összefutok velük. Aztán bele gondolok, mégis mit mondanék nekik. És ők, hogyan viselkednének velem. Apám egyre kevesebbet van velem és valami szőke nővel enyeleg a városban. Legalábbis ezt mondják a személyzeten és a lapokban is.

-Azt mondják a mai nap különleges, mert napfogyatkozás lesz. És hogy az idei különleges, mert teljes sötétség borul 4 percre a városra. Úgy izgulok..-ugrándozott az egyik fiatal pincérlány a lépcsőn, miközben mosolyogva mesélte Felipének, aki rám várt. Olyan aranyosak voltak. A férfi, eddig keresztbe tett karjait, most lazán tartotta testénél, s lágyult arccal mosolygott, az alig három évvel fiatalabb lányra, aki csillogó tekintettel beszélt neki. Megfájdult a szívem és akaratlanul a Néhány hete látott sétám jutott eszembe, majd megráztam a fejem majd mikor elmentem mellettük, hirtelen mindketten abba hagyták a cselekedeteiket. Felipe újra szigorú tekintettel nézett a semmibe, A lány pedig elnézést kért, és elment.

-Nincs kedvem ma sétálni Felipe. Ma vegyen ki szabad napot a leánnyal és élvezzék a napot!-mosolyogtam a férfi mellett, aki nem kicsit lepődött meg. Rám emelte barna szemeit és láttam a ledöbbenést, csodálkozást és a hálát. -Amúgy hogy hívják?-fogtam meg óvatosan izmos karjait, mikor elindult a lány után.

-Abbie.-mosolygott hálásan, majd elnézést kért, és -ha jól sejtem- vigyorogva futott Abbiehez. Mosolyomat próbáltam leplezni, de valahogy nem ment.

Gondolkodom, vajon ma mit csináljak, ha elküldtem azt az embert, aki kísért... Pedig ma annyira akartam menni. Hét ágra süt a nap, s minden ember boldog. Talán pont ma láthattam volna a fekete haját, s férfias, magas alakját.

Elővettem kedvenc könyvem, melynek lapjai már rongyosra lettek lapozva, s olvasva. Lekuporodtam az egyik ablak elé, mely pont a Bigbenre nézett. Akárhányszor látom az óriás órát, mindig elkápráztat.

Ahogy sötétedett, úgy vonultam vissza a szobámba. Ám mikor az egyik terem előtt elhaladtam, kihallatszott valami furcsa ének és a hozzáillő dallam.  Rögtön megálltam és benyitottam annyira, hogy jól belássak. Világos barna falak voltak, s egy zongora középen, majd egy nagy tévé a falon, amiben mozogtam az emberek és a színek. A szobában nem volt senki, így bátortalanul nyitottam jobban ki és belépkedtem. A tévé előtt nagy bőrkanapé, mely mélybarnán virított. Festmények a falon, egy asztal, székek, könyvespolcok és egy kandalló. Körül néztem, s bezárva magam után az ajtót, rögtön a tévét figyeltem, amin éppen Imagine Dagonstól a Demons ment. Még sosem hallottam, de rögtön fölkúszott az arcomra egy halvány mosoly. Leültem és csukott szemekkel hallgattam.

-Mi ez a... Oh! Elnézést Kisasszony... Én nem akartam...-nyitott be egy itt dolgozó. Kinyitottam a szemeim és csak ekkor vettem észre, hogy már rég nem ülök, hanem a szófán ugrálok, a hajam szétcsúszva, a ruháim gyűrten simultak rám, s próbáltam lassan lélegezni. Csodálkozva néztem szét. A párnák a földön, a tévében pedig egy nő beszélt.
-Nem látott semmit!-szögeztem le, majd gyorsan a párnákat feldobva, rohantam egyenesen a szobámba.

Ilyet se csináltam még soha. És nem is tehetek. Az Elnök Lánya vagyok, és viselkednem kell. Szégyent hoznék apámra, és a hazámra. Régebben Apám azt tanította, hogy uralkodnom kell magamon, s soha sem láthatnak az emberek gyöngének. És ezt a megvetésre, szomorúságra s köztük a boldogságra is gondolt. Szörnyű, hogy talán soha nem láttam Őt mosolyogni, és mióta... mióta Anya eltávozott tőlünk, engem is kerül. Szeretem, s tisztelem. Én sosem tudnám elkormányozni az Országot. De mégiscsak a lánya vagyok...

Figyelmem a kinti fényekre esett, ahogyan a teraszon bebugyolálva ültem egy széken. Gyönyörű London éjjel. Ám mikor felfigyeltem néhány másfajta zajra, mely közelről jött, rögtön figyelni kezdtem. Szívem majd' ki hasadt a helyéről, mikor figyeltem a mozgó bokrot, de csak egy nyúl ugrott ki belőle. Megráztam a fejem, és jobbnak láttam, ha inkább nyugovóra térek.

-Szerinted meghallotta?-hallottam meg egy mély férfi hangot, mire kipattantattak a szemeim, s felkapcsolva az ágy melletti lámpát, körülnéztem. Sehol senki. A terasz ajtaja nyitva, így a kinti vihar szele befele fújja a függönyt. Rögtön kiugrottam, s  éreztem csupasz lábamon a kinti csípős időt. Becsuktam az ajtót, majd még egyszer körül néztem. 'Tudom, hogy hallottam valamit...'-gondoltam, majd inkább kimentem s a folyosókon át, eljutottam a konyháig, ahol tejet öntöttem magamnak, s azt iszogattam, mikor megjelent előttem Niall és Stacy, teljes ruhában és frissen. Rá pillantottam az órára, s 4:21-et mutatott. Majd rájuk, de csak köszöntek s mentek tovább. Megráztam fejemet, s visszafeküdtem.

One

 Wendy Moon

Ahogyan a nap kelt fel, úgy a szemeim is szép lassan nyitódtak. Mosolyognom kellett, ahogyan rápillantottam az ajtó mellett sorakozó bőröndjeimet. Utazom Londonba! Nem tudtam milyen is ott az idő, és miután utána néztem, úgy döntöttem, hogy a biztonság kedvéért, rakok meleg és nyári ruhákat. Mivel nyár eleje van. A legjobb!? Félre ne értsétek, imádok itt lenni, ebben a nagy fehér falak között, ahol szinte semmi se történik, ami nekem tökéletes. Biztonságban vagyok és lelki bajaim se eshetnek. Én itt nőttem fel. Anyukámmal és Apukámmal. Apukámat alig látom, mert mégis csak Amerika Elnöke, anyukám meg... Messze van és soha nem láthatom míg élek.

Kipattantam az ágyamból, majd rögtön a fürdőbe indultam. Levettem a textilt, majd betoppantam a hatalmas kádba és magamra engedtem a hűsítő folyadékot. Alig tíz perc elteltével már nézelődöm a gardróbomban. Majd egy egyszerű vörös inghez és alul bő farmerhez adtam a szavazatom. Amint a magassarkúm is felkerült, leültem a sminkes asztalomhoz. Feltettem egy enyhe alapot, hogy azért egyenletes színem legyen, majd kihúztam a szemem és a számra is helyeztem egy kis cseresznye ízű ajakbalzsamot. Majd a fülembe egy régi örökségből rám hagyott gyöngyöt raktam. A hajamat kifésültem és kontyba összefűztem a fejem tetejére, majd néhány göndör fürtöt elöl hagytam. Amint az órámat csatoltam fel, kopogás visszhangzott a nagy helyiségben.
-Szabad!-invitáltam az idegent, de rögtön Niall jelent meg egy farmerben és egy fekete ingben, miközben festett haja felfelé állította. Majd miután betért, megpillanthattam Stacyt egy laza s egyszerű fehér ruhában.
-Indulunk! -fogta meg egy bőröndöm, majd bejött mögötte még egy ember és a maradék dolgaimat hozta. Felkaptam a kézitáskám, és kecsesen, egyenes háttal, felszegett állal mentem utánuk egyenesen egy nagy fekete kocsiig. Ami egyenesen a reptérre vitt, utána felszálltunk a magángéppel és meg sem álltunk Londonig.

 Ugyan olyan biztonságot keltő aranybarna falak, rajtuk festmények. Egy óriási nagy franciaágy fölötte baldachin mely fehéren pompázik és rajta színes pillangókat ragasztottak. Egy asztal, TV a falon, komód, könyvespolcok, fekete kanapé. Minden csodálatos rendben és tisztaságban a helyén helyezkedik el. Mivel azt mondták az egész nyarat itt töltjük, majdnem minden cuccom elhoztam. A ruháim már a gardrób szobában, bár megmondom őszintén, alapból sok ruha volt itt, de most. Maga a mennyország.

Ahogy múltak a percek, úgy unatkoztam az ágyon fekve. Próbálkoztam kimenni, hogy körül nézzek, de azt mondták túl veszélyes.
-Tessék!- invitáltam a kopogó személyt, majd ahogy nyílt az ajtó, egy fekete-fehér ruhában lévő vékony alkatú, szőke nő lépett be egy tálcával, amin egy csésze, narancslé és egy tányér volt.
-Itt amit kívánt Kisasszony!-s azzal letette az asztalra, s tova lépett. Rögtön oda sétáltam és falatozni kezdtem a pirítósomból. Alig telt el húsz perc, gondoltam egyet és lezuhanyoztam, hogy felfrissüljek, majd felvettem egy térdig érő virágmintás szoknyát, felé meg egy kék inget, majd azt betűrtem. A hajamat kifésültem és hagytam, hogy a hullámok szabadon illegjenek. Óvatosan kihúztam a szemem, a számra meg a cseresznyés ajakbalzsamomat kentem. Egy fehér magassarkú, és a kedvenc órám felhúzása után, felkaptam a kézitáskám és lementem.
-Felipe! Kérem kísérjen a városban! Kíváncsi vagyok, hogy néz ki ilyenkor!-szólítottam le az egyik biztonsági őrt, akinek barna szemei csillogtak és hosszúkás hajai rakoncátlankodtak a fején.
-Rendben Kisasszony! -bólintott komoran, majd felemelt egy walkie-tolkiet és belebeszélt.- A sasfióka kirepül a fészkéből. A sasfióka kirepül a fészkéből. Van sólyomvigyázó mellette. -S mikor jött a válasz elindultunk.

Ahogyan a nap már sietett lefele, úgy pihentem le az egyik padon. Az óriáskerék mögöttem ahogyan a testőr mellettem, karba tett kézzel figyeli az embereket. Ahogyan én is figyeltem megpillantottam egy egészen jól kinéző srácot, akinek piros kockás inge fel volt tűrve könyökig és egy fekete csőszárú gatyát viselt, mellé -ha jól láttam- bakanccsal. Fekete haja az ég felé emelkedett és valamiről nagyon komolyan beszélt társával, akinek göndör fürtjein egy zöld kendő volt kötve és egy lenge fekete pólót és egy szakadt csőszárút viselt, barna csizmával. Mindkettőn napszemüveg volt, de tekintetük felém irányult, így olyan érzetem lett volna, mintha engem figyelnének. Gyorsan elnéztem a másik irányba, ahol egy kislány rohangált nevetve az anyja után.
-Menjünk haza.-sóhajtottam, s mikor a kocsikhoz értem, újra vissza néztem, de már nem volt ott senki. Eltűntek a fiúk.

A vacsora rántott csirkemell párolt zöldségekkel. Próbáltam az étel minőségére és ízére koncentrálni, de valahogy nem ment, hogy egyedül eszem egy hosszú asztalnál és három biztonsági figyel engem az ajtókból, míg két személyre van megterítve, de csak én vagyok itt.
-Bocsánat a késésért! Nem igazán akarták megérteni, hogy...-ült le hirtelen Apám az asztalfőre, de nem igazán figyeltem mit mond. Folytatta, hogy a királyi család mikre nem képes, és még számtalan dologra, de az én elmém valahol az óriáskeréknél járt. Sosem láttam még hozzájuk hasonló embereket. Valamiért ők nem olyanok, mint az átlag. Ők olyan... olyan mások. És engem érdekel kik ők és miért olyanok, amilyenek.