Sixteen

Wendy Moon

A nap kelt fel már, mikor zihálva és sikítva ültem fel. Lelki szemeim előtt még mindig a házból kicsapongó tűz lángja látszódtak és néhány sikoly is visszhangzott a fejemben. Izzadt homlokkal kezdtem el zokogni, s szinte észre se vettem ezeket, teljesen lesokkolt az álmom. 

-Hé! Minden rendben? -éreztem meg egy erős kart körülöttem, s ahogyan ölébe húz. -Ssss. Minden rendben. Csak rosszat álmodtál..-próbált nyugtatgatni, hogy simogatja kezeivel a hátamat, s gyors ütemben száguldó szívét hallgathattam.
-De ez nem álom volt Zayn. Ez a valóság.-zokogtam immáron átölelve a nyakát, s próbáltam vissza szerezni önkontrollomat. Csitítgatott és apró csókokat hagyott izzadt homlokomon.
-De most már minden rendben. Megvédelek. -mormolta alig hallhatóan.
-Megígéred? -néztem fel barna íriszeibe, mik mintha hezitáltak volna. Borostája már egész hosszú volt arcán, ezzel arcvonásait meg férfiasította.
-Megígérem. -mosolygott, s közeledett arcomhoz, de mielőtt érintette volna ajkaimat, elfordultam, így a számsarkára adott egy halvány puszit. Akaratlanul is mosolyogva felejtettem el rémálmomat, miközben lesétáltunk együtt a konyhába enni.

-Akkor megyünk vásárolni? -kérdezte ujjongva Nicole, mikor mentünk felfele öltözni. Zayn csak bólintott, s elmélázó tekintettel elfordult, s bement a szobába. Csak összevont szemöldökkel figyeltem a csukott ajtót, és csak akkor eszméltem fel, mikor Nikó berángatott a szobájukba, s ott feküdt Harry az ágyukon félmeztelenül, csak egy farmerban volt, ami ki volt gombolva, így kilátszódott a sötét alsónadrágja. Felnézett ránk telefonja képernyőjéből, majd unottan vissza is húzta tekintetét a készülékre. Vörös arccal hagytam, hogy rövid, kócos hajam valamennyire elborítsa arcom, miközben a lábamat tanulmányozva vártam, hogy Harry barátnője adjon valami ruhát. Nem is kellett sokáig várnom, rögtön kaptam egy szürke "The Beatles" feliratú pólót, aminek nem volt ujja, és hozzá egy zöld nagyon rövid farmert. Még gyorsan oda adott egy pázsit zöld színű tornacipőt, majd megköszönve kifelé vettem az utat.

-Várj! -szólt utánam Harry, s én megtorpantam az ajtónál, lehajtott fejjel. -Ezt megcsináltam neked! -állt fel, s odalépve hozzám, a ruha halomra rakta szeretett fekete órámat, amit még a tűzesetben hordtam. Csodálkozva figyeltem, a másodperc mutató csodálatos járását, s a csillogó arany keretét. Felsóhajtva felemeltem fejem, s erdő zöld szemeibe néztem: -Köszönöm! -hálálkodtam, de rögtön megakadtak szemeim a testét beborító tetkókon. 'Hogy fér ennyi minden egy testre?'-hangom akaratlanul kérdezte belsőmtől, de választ nem kaptam magamtól. Csak bólintott kedves mosollyal, majd rögtön visszafordult, s barátnőjéhez igyekezett. Összeszorult torokkal figyeltem, ahogyan mosolyuk egybeválik, s ölelkezésükben minden fajta szeretetet megtalálhatott az ember.

Ahogyan felvettem a fürdőben a ruhákat, s hajammal próbáltam valamit kezdeni, kinyitódott az ajtó, s rögtön Zayn jött be rajta halál nyugalommal.
-Menni köl'. -mondta parasztosan, s felhúzott szemöldökkel, jól szórakozva dőlt a falnak, s onnan figyelte, ahogyan sietősen próbálom összefogni a hajamat, de mindig szét csúszik. -Inkább zselézd be a végét..-ajánlotta, s én furcsán néztem rá. Még mindig félszeg mosollyal jött, majd egy tubust levett a szekrényről, s picit nyomott a tenyerére. Összedörzsölte, ezzel szét kente a tenyerén. Összerándultam mikor a hideg masszát a hajamra kente. beletúrt, majd összeborzolta. Csukott szemekkel vártam a kínzásomat, hiszen nem vagyok férfi, se fiú, hogy zselézni kellene a hajam. -Voilá! -tapsolt kettőt, s hátrálva elégedetten mosolygott. Egyik után nyitottam ki a szemem, s csodáltam meg "művét", ami elképesztő lett. A végek össze-vissza álltak, ahogyan fentebb picit kócosnak tűnt. Olyan rockos volt. Olyan.. 'nem én'.
-Köszönöm.-hálálkodtam volna, de már nem volt a hátam mögött mikor megfordultam.

Nicole-on egy derékig érő rövid farmer volt, s abba betűrve egy kék szakadt póló, a haját összefogta, s a fején ott volt egy napszemüveg. Lábán egy egyszerű fehér tornacipő díszelgett. Harryn ugyan az a sötét farmer volt, egy elegáns csizmával és felsőtestén egy vörös póló volt. Zaynen egy fekete farmer, bakancs, sötét póló és rajta a piros-fekete kockás inge. Ezen kívül mindenkin ott volt a napszemüveg, csak én harcoltam a napsugaraival.
-Hoztam neked is! -adott át egy fekete kerek napszemüveget Nicole. Felvéve megköszöntem, majd mind beszálltunk egy fekete kocsiba, s Harry elvezetett minket egy nagy plázába.

-Úristen de szép! -ámultam el egy ékszeres boltban. A nyaklánc egyszerű ezüst volt, s rajta csak egy kis medál lógott, ami négylevelű lóherét ábrázolt.  Olyan sokáig bámulhattam, hogy észre se vettem, mikor mellém értek a többiek.
-Na mit nézünk? -jött rögtön Nikó, és mikor meglátta, csalódottan megrázta a fejét, s tovább állt. Csillogó szemeimmel néztem meg az árát, de a sok nulla miatt inkább vissza engedtem a kezem, s tovább álltam. Amióta itt vagyok velük, már kétszer meggondolom magam, hogy mit vegyünk és mit nem. Hiszen kérdeztem, hogy mennyi a határ, egyikük se felelt, csak mondták, hogy majd akkor megyünk is.

-Szerintetek? -húzott maga után Nicole, miközben az egyik fehér térd fölé érő ruhát próbáltam fel. Zayn és Harry éppen egy kabátos résznél nézelődtek, de barátnőm hangjára, mind ketten idefigyeltek. A ruha egyszerű volt: fehér, picit csipkés végű. Fent pedig nyaknál megkötős, így volt egy mély dekoltázsom. Harry rögtön biccentett, hogy ez jó, míg Zayn körül nézett, s idegesen kezdett volna felénk jönni.
-Vedd le! Mindenki téged bámul! -utasított komoly arccal, s bennem még az ütő is megállt idegeskedésemben. Körül néztem, s csak néhányan fordultak meg-meg felénk, de csak azért, mert igen "háború" közeledett kettőnk közt. A düh felemésztett így én is közelebb kerültem hozzá.

-Mégis miért? Kit zavar? -tártam szét a kezem, s néztem Zayn reakcióját, ahogyan idegesen túr bele tökéletes hajába, s szemei feketülni kezdenek.
-Engem bazd meg! Nem akarom, hogy mindenki a csöcseidet bámulja, és csorgassák a nyálukat! -förmedt rám, mire már többen felénk pislogott.
-Még is mi a fene bajod van most? Téged mióta érdekel, hogy mi van velem? Ha? Mióta lekaptál? Ha?-kiabáltam az arcába magamból kikelve.
-Lekaptad? Mi van? -hallottam meg mellőlem Harry dühös hangját, ami Zayn felé irányult.
-Elegem van már belőled! Sokkal könnyebb volt az életem nélküled.-ordított vissza Zayn, miközben kidagadtak az erei a nyakán. Egy arcizmom se rezdült meg a hangjától. Sőt! Akármilyen kellemetlenül éreztem magam, egy aprót megnyugtatott.

-Tényleg? Jobb volt? Könnyebb volt? Komolyan? Ja igen! Akkor csak simán meg kellett ölnöd embereket pénzért! Nem volt ennyi felhajtás! Tényleg! -rikácsoltam, és még az se érdekelt, hogy mostanra már mindenki minket bámult. -Simán lelövöd őket és puff ennyi. Nincs semmi szín az életedben bazd meg! -a könnyeim már gyülekeztek idegességemben a szemeimben, de nem érdekelt.
-Lesmároltad? -üvöltött föl harsányan Harry, s ezzel talán a kint lévő sétáló embereknek is felkeltette a figyelmét.
-Igen!-felelte hangosan Zayn a göndörke felé fordulva, majd csillogó tekintetét újra rám kapta- És tudd meg, igen! Nem volt ennyi problémám akkor! Nem voltak felhajtások! Egyedül aludtam és több volt a hely számomra. -szavai mélyen megsértettek engem, de kívül nem mutattam.
-Egyenesen megtiltottam, hogy lekapd! Megmondtam ezerszer, hogy ne! Nem akarom, hogy ez legyen vele! BAZD MEG EZÉRT KELLETT VOLNA VIGYÁZNI RÁ! NEM AZÉRT, HOGY TE KAPD LE! -Harry mellettem termett s mintha kezei már indultak volna Zayn irányába, de a fekete hajú srác rideg tekintete megfagyasztotta benne a mozdulatot, így csak hangerejét emelte a maximumra.
-Mi közöd hozzá? Nem vagy senkim, hogy eltiltsd tőlem! Nem vagy senkim cseszd meg Harry! -fordultam felé, de ő csak nem vett figyelembe, hanem folytatta a mondandóját Zayn felé.
-Miért?


-Mert beleszerettem! -ordította a plafonra nézve Zayn, miközben kezét ökölbe szorította. Már nem csak nyakán, szinte egész testén látszódtak az erei, s szemei szikrákat szórtak. Bennem pedig megfagyott az egész világ. Szívem kihagyott egy ütemet,  majd gyors mozdulataival mégjobban felgyorsult. Vérem perzselte a bőröm belülről, miközben minden szem rám szegeződött. Szemeim szúrtak, tüdőmben nehezen tudtam venni a levegőt. Mint hideg zuhany úgy ömlött rám Zayn két szava. Mindenki elhallgatott a helységben, néma csend uralta a világot lelki szemeim előtt.
-Mi? -kérdeztük szinte szinkronnal Harryvel, totál lebénulva.

Fifteen

 

 

Wendy Moon

 

Finom illatok csúsztak be az orrlyukaimon keresztül, s mosolygásra csábított. Nem akartam kinyitni szemeimet, mikor puha kezek simogatták arcomat. 'Most nem. Jó a fekete vakság.'-suttogtam magamban, de csak nem hagyta abba. 'Komolyan ez az Olga nem tudja, hogy ha aludni akarok, akkor alszok? Egyszerűbb lenne ha csak lerakná és kimenne végre a szobámból!'-hordtam le az egyik dolgozót, aki szokta hozni a reggelimet a szobámba. 

-Wen ébredj.-Zayn mormoló hangja ébresztett fel, hogy nem otthon vagyok, és nem is a nyaraló féleségben, hanem itt. Zaynnel. Álmosan nyitottam ki szemeimet, miközben csalódott voltam magamra. Miért hitetem el magammal, hogy még minden rendben van? Zayn arca kicsit elszomorodott, de még tartotta magát, ahogyan lerakott egy tálcán az ágyra, amin amerikai palacsinta ült, rajta juharsziruppal és vajjal a tetején. 

-Úristen.. -sóhajtottam, ahogy felmértem régi gyerekkori kedvencemet, melyet utoljára talán tizenkét évesen falatoztam. 

-Nem, csak Zayn.-kuncogott fel, majd leült mellém, miközben én is felhelyezkedtem ülő pozícióba. A takaró leesett testemről, s akkor megláttam, hogy csak fehérnemű van rajtam. Felsikítva ragadtam meg a takarót, s magamra rántottam. -Nekem tetszett...-mormolta, majd inkább kifele igyekezett.

-Állj csak meg ott!-mutattam rá, majd magamra csavarva a vékony lepelt, felálltam és oda csoszogtam a nyavalyásan elképesztő mosolyához. -Egy: nem vagy Isten. -kezdtem számolni a kezemen.- Kettő: Mi jogod volt levetkőztetni? Nem vagyok a csajod, se semmid! -förmedtem rá. -és három: Imádom ezt az ételt. Köszi..-vakarom meg a tarkóm zavaromban, mert elrontottam a sorrendet. Talán utoljára kellett volna rákiabálni, mert így furcsállva néz, és gondolom nem tudja eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen-e..

-Nem vagy semmim.- morogta, majd összehúzott szemöldökkel nézett rám. -Te nekem sok minden vagy Wendy, csak vak vagy. -majd kiviharzott. Leblokkolva figyeltem az ajtót, majd sóhajtva megráztam az arcom.

A palacsinta fanyar ízzel ment le torkomon, és egyáltalán nem az étel hibája, hanem az enyém. Én keserítem meg az ízét. 'Megbántottam volna őt? Mégis mivel?'-kérdések száza állt elő elmémben. Felvettem a térdnadrágot, melyet még régebben vittem el Nicole-tól és mellé próbáltam keresni egy pólót, de nem nagyon akaródzott olyanba öltözni, ami izzadt volt. 

-Figyelj..-nyitott be Harry s én rögtön megkövültem. Szerencsémre, csak a hátamat tudta bámulni.

-Meg se merészeld Harold! Menj ki, vagy hozz nekem a barátnődtől egy felsőt! -mutattam fel a mutatóujjamat a magasba, majd hallottam röhögését, majd az ajtó csapódást. 'Mi van itt? Nyitott ajtó az intim szférámhoz? Na neeem!'-mérgelődve kutakodtam, mikor újra kinyílt az ajtó.

-Remélem most már egy felsővel jöttél Harry...-kiabáltam a plafonra meredve, mire krákogni kezdett az illető a hátam mögül. Rögtön megperdültem, s neki mentem egy mellkasnak. -Zayn..-suttogásom a mellkasába folyt, s ott is ragadt. Kettőnk közt.

Rezzenéstelen arccal lépett hátrébb, majd lépett a szekrényéhez, s találomra kivett egy kék felsőt, majd a kezembe nyomta, s mélyen a szemembe nézett, de egy szó se jött ki a szánkon, mert idő előtt kilépett a szobából. Felkaptam, majd berohanva a fürdőbe megfésülködtem, fogat mostam és még néhány dolgot elvégeztem.

-Kellene venni néhány ruhát, mert nem akarok mindig kuncsorogni Nikónak..-morogtam, mikor leértem közéjük. A kijelentésemen Harry és Nicole csak mosolyogtak, de Zayn még mindig szilárdan figyelt. -Mi bajod? -ültem le mellé tisztes távolságban.
-Semmi.-mondta, majd sóhajtva rám pillantott, s felsőjét mérve huncut mosoly jelent meg arcán. -Tőlem az én cuccaimat is hordhatod.. -csintalansága beindított valamit bennem, de rögtön leküzdtem a vágyat. Barna szemei játékosan csillogtak, miközben érzelem mentesen nézett rám.
-Gatyát is? Meg fehérneműt? Na nem! -mosolyogtam rá, s ő viszonozta.
-Ha vásárolni akarsz kicsi külső alakítás kellene, mert így könnyen felismerhetnek.- Nicole hangja messziről szólt, mégis úgy éreztem a fülembe kiabálj. Ráncolt szemöldökkel fordultam felé, és vártam, hogy pontosan mire gondol, de nem folytatta.
-Mire gondolsz?
-Tudod..a hajadat levágjuk, akkor a stílusodat is picit megcsiszoljuk... -gondolkodott el, majd sátáni mosolyt eresztve csillogott szeme.- Meg mondjuk jól állna néhány pécé a szádban, vagy füledben és tetkók is csinosítanának. -arckifejezésemet nézve mind felnevettek, s egyet értettek Nikóval. Harry elégedetten húzta magához barátnőjét, miközben elismerően bólogatott, Nicole mosolyogva s vörös arccal hagyta, hogy Harry dicsérje ötletét. Zaynre sandítva láttam, hogy lágy mosollyal az arcán engem figyel, de valahogy nem tudott érdekelni.
-A hajigazításban benne vagyok, de a többit most felejtsétek el! -förmedtem rájuk.

Nap végére rávettem magam és a fürdőszobában hagytam, hogy Nikó levágja a hajam, amely régen a derekamig ért, mostanra pedig talán eléri a vége a vállam. Mikor végzett, tűnődve nézte a művét, majd mintha egy lámpa kapcsolódott volna fel elméjében, úgy sprintelt ki. Alig tíz perc múlva visszajött egy furcsa ollóval, aminek az élén sok lyuk volt.
-Ritkító..-vont vállat, majd óvatosan vágni kezdett, de teljesen máshogy. Azt hittem felsikítok mikor a fülemnél kezdte vágni. Azt hittem addig levágja, de mikor lejjebb vitte és újra vágott rájöttem miért volt annyi lyuk rajta. Alig fél óra múlva megszárította és kész volt. Elképedve figyeltem túl rövid tincseim, és próbáltam közben mosolyogni. -Na milyen? -kérdezte izgatott csillogással a szemében.
-Nagyon...jó.-nyökögtem, miközben ő elégedetten ugrált ki a helységből. Sóhajtva vertem volna a fejemet a falba, vagy vertem volna meg magam, a hülye ötlet miatt, hogy hagytam neki.

-Na, hogy megy a nagy..-nyitott be hirtelen a helységbe Zayn- ..mű? -rögtön nevetés fogta el, s közelebb jőve elkezdte tapogatni. -Ez Nikó legnagyobb alkotása..-nevetett mindig, majd picit abbahagyta, ahogy meglátta kétségbeesett arcomat. -Jó nyugi. Van zselém. -emelt kezekkel lépett mellém, s keresett a sok krém és vacak közt.
-És az nekem mire jó? -sipítoztam vesztettként. Nem válaszolt, csak kérte, hogy hagyjam magam. Mit tehettem volna? Alig fél óra múlva a szálakat bezselézte és jobban lett tépett. -Kész. -mosolygott boldogan.-Na?
Elöl kis oldalfrufrum lett, de még így is középen volt elválasztva. Vállig érő hajam, most picit rövidebbnek tűnt a zselétől. Kesze-kuszán álltak a szállak, mintha nemrég keltem volna fel kómásan. Mégis tudta az ember, hogy be van állítva. Olyan..rockos volt az egész. Egyáltalán nem én voltam, mégis hihetetlenül tetszett a kép, ami visszatekintett rám elkábulva.
-Magamra se ismerek. Köszönöm! -fordultam meg elérzékenyülve segítségéért. Zayn csak megvonta vállát, majd ásítva kivonult.

Mindenki megcsodálta hajamat, aki még nem látta a végképet, majd úgy döntöttünk lefekszünk aludni, mert holnap vásárolni fogunk nekem. Lezuhanyozva, mindennel elkészülve álltam tanácstalanul az ágy mellett, miközben Zayn már javában pihent egy alsóban a takarón fekve.
-Mire vársz? -emelte fel fekete szemöldökét.
-Én..szóval.. hogyan és hogy alszunk..vagy mi?-zavaromban elkezdtem makogni idétlenül.
-Mint eddig. Te ott,-mutatott a mellette lévő helyre- én pedig itt.-ujjával magára célozva. -Mit akarsz ennyit szerencsétlenkedni?
-De mi.. nem.. nem alszom veled! -dobbantottam egyet lábammal, de el nyerte a némaság a hangját. Zayn egyszerűen vállat vont, s unottan át fordult a másik felére, majd szerintem el is aludt. Tanácstalanul néztem körbe a sötét szobában, de csak nem találtam semmi fogható ötletet, hogy mi legyen. Egy sóhajtás kíséretében végül befeküdtem, s próbáltam aludni, de nagyon nem ment. Igazából most alszok itt tudatosan. Hiszen eddig mindig valahogy előtte elájultam, vagy elaludtam. És most a kellemetlen érzés miatt egyszerűen lehunyni se tudtam szemeim. Hangosan vert a szívem, ahogyan megfordult a feketeség, s kisimult arca megnyugtatta ideges remegésem. 'Mi van velem?'

Fourteen

 

Wendy Moon

Teljesen megváltoztam ebben a pár napban, mint amilyen igazából voltam. Lehet ez az igazi énem, de lehet, hogy csak rám ragadt a viselkedésük. Sok minden lehet. Mégis most itt ülök a kocsi hátsó ülésén, és próbálok higgadt maradni, hogy mégis milyen tervhez kellenék én.. Erősen behunytam szemeimet, és inkább fel vettem a napszemüvegemet, ami igazából Zayné, de oda adta. A fák és a házak egybeolvadtak, s egy csíkként haladtak el a látókörömből. Louis vezetett, mellette Zayn ült, s én Louis mögött ültem. Egy másik fekete kocsival jöttek utánunk Harryék.

Halkan szólt a rádió a klasszikus régi autóban, mely kívülről óriásinak tűnt, s belülről is eléggé kényelmes volt.

-Hova megyünk? -ásítottam a kérdésembe bele, mire az elől ülők, kuncogni kezdtek.
-Beckürhöz.-válaszolt a kormány mögül Louis, s Zayn rögtön szúrósan nézett rá.
-És az mi?-értetlenkedtem, s középre ülve, közelebb hajoltam hozzájuk. Addigra már nem nagyon érdekelt a KRESZ szabály se, csak, hogy megkapjam a kérdésemre a választ. Louis kék szemeivel hirtelen rám nézett, s elmosolyodva válaszolt: -Inkább ki!-majd gyorsan és vissza is fordult.
-Mi lenne velem nélküled haver...-morgolódott Zayn, s én ránéztem. Gonosz vigyorom rám kúszott, s le is tőrt, mikor rám pillantott. Barna szemei sötétek voltak, mint az éjszaka, s arcbőre is fehérebb lett pár árnyalattal. Lesütöttem a szemeimet tudatomon kívül, s vissza helyezkedtem. Fogalmam sincs mi történt velem. Én nem ilyen vagyok. Mindig, minden szót megfogadtam az apámnak, vagy a testőreinek. Mikor Niall vigyázott rám, akkor is hallgattam, és nem szóltam közbe. Most meg? Simán feleseltem, nem érdekeltek a szabályok. Mondjuk itt máshogy meg se tudnék maradni. Ennyit a régi Wendy Oliver Moonról.
-És miért kell éjszaka utazni? Nem ért volna rá nap közben? -jutott eszembe, hogy már eléggé az éjszakába vezetünk. Mióta beszálltunk a kocsiba eltelhetett két óra is. A napszemüveg már rég a fejem tetején volt, s próbáltam nem vacogni. Fogalmam sincs miért nem kértem Nicoletól egy hosszabb gatyát, vagy csak hogy feljebb rakják a fűtést.

-Mert fontos..és legalább találkozhatsz Niallel..-morogta Zayn, s rám pillantva rögtön előre dőlt és feltornázta a hőmérsékletet. -Komolyan.. ha nem néznék rád, te nem is szólnál, és csak megvárnád, hogy oda fagyj, igaz?-rázta meg a fejét szomorkásan. Nyitottam a számat rögtön  tiltakozás képen, de egy hang se jött onnan. Igaza van. Nem válaszoltam, hanem össze szűkített szemekkel néztem rá, majd inkább a kinti fényeket vizslattam. Alig telt el pár másodperc, mire eljutott az agyamig a mondat fele. "találkozhatsz Niallel.." Találkozni? Most? Újra látni a kék szemeit, a mosolyát, s talán Stacyt is. Hogy hiányoznak nekem! Stacy hullámos fürtjei és Niall szőkesége. De..biztos, hogy a szemükbe tudnék nézni? Nem lesznek csalódottak, hogy 'ezekkel' vagyok? Talán még se jó ötlet találkozni velük..

Az út további része gyorsabban telt, gondolva a találkozásra, s alap járaton már csak fél órát ültünk. Miután a srácok kiszálltak, a bent tartott levegőt kifújtam magamból. Zakatoló szívvel nyitottam volna ki az ajtót, de az zárva volt. Visszaborulva az ülés támlájának a hátam, megdörzsöltem tenyeremmel az arcom. 'Ezek bezártak.' A percek múltak, a levegő kezdett lehűlni a kocsiban, s kezdtem elveszíteni a türelmem. Fejemet az ülés támlájába vertem, mikor hallottam, ahogyan a kocsi zárja kattan, s kirántják az ajtót. Szinte megkönnyebbülés volt rápillantani Harry semmit mondó tekintetére.
-Gyere..-rekedtes hangja, most sokkal mélyebb volt, mint eddig hallottam, s erdő színben pompázó szemei is most inkább emlékeztettek egy zord fenyvesre, mint egy gyönyörű lombos fára. Szó nélkül kiszálltam, s követtem egy raktár helységbe. A falak szürkék voltak, s rengeteg helyen repedezett. Üres volt minden, kivéve néhány bútorzatot, amit fehér lepel borított el a világtól.

-És mi a biztosíték rá, hogy nem kerül a főnök fülébe ez az egész? -kérdezte egy szőkés barna hajú, szálkás, mégis magas férfi a társaságban. Amint beértünk teljesen a helységbe, minden szem ránk szegeződött. Szégyenemben inkább lehajtottam a fejemet, és reméltem, hogy nem miattam néztek ide, hanem, csak tudni akarták, hogy nem egy zsaru-e. Mikor Harry előttem megállt, én véletlen neki mentem a hátának. Rögtön meginogtam, de amint elmúlt a szédülés, felhúztam magam, s felemeltem a fejem. Körül nézve mértem fel a terepet. Velem együtt voltunk kilencen, s ebből csupán négy embert ismertem: Harryt, Nikot, Louist, Zaynt, és Niallt. Rajtuk kívül volt még egy nő, és két férfi. Az egyik aki kérdezett, a másik pedig egy nem sokkal alacsonyabb, vöröses szőke, pici barna árnyalatú hajú volt. A női tag, ugyanúgy szőke volt, és igen alacsony. Kedves arcú, barna szemű és szeplős. Arcéléről Oroszország jutott rögtön eszembe. Laza szürke pulóvert viselt, hozzá egy térdig érő farmert, és tornacipőt. A haja be volt fonva, és valamilyen hosszú madártoll lógott ki a végéből. A magas szőke srác egy fehér trikóban, bordó feszülős gatyában és egy hozzá illő sapkában volt, mellé egy fekete converse cipővel. Az alacsonyabb férfi fehér pólóban, rajta farmer ingben és egy fekete térd gatyában volt, lábán pedig ugyan olyan fehér vászon cipőben.

-Ő lenne az? -kérdezte enyhe orosz akcentussal a nő, így bennem biztos pontot adva, hogy tényleg orosz. Niall rám kapta a tekintetét, bennem pedig megállt a levegő is.  A megszokott ing és öltöny nem volt rajta, helyette egy kék rövid ujjú póló volt, szürke melegítő gatyával és egy nagy fehér cipővel. Bal karján néhány tetkó helyezkedett el. 'Ez nem az a Niall, akit én ismerek!'
-Igen, ő. Hello Wendy!-biccentett Niall, mire megkeményedett az arcom.
-Neked csak hölgyem. Seggfej.-biccentettem, mire felhúzta szemöldökét és mosolyogni kezdett.
-Látom, megtanultad milyen az élet fintora. Ügyes vagy Wendy. -beszélt, mire a düh felemésztett, így oda sétáltam, s felpofoztam. A levegő megfagyott, csak három ember szórakozott rajtunk. Méghozzá, akikkel jöttem. -Mi a...?-nyúlt a pirosló részhez az arcán elképedve.
-Neked csak hölgyem!-csikorgott a fogam is, mikor valaki hátra húzott a kezemnél fogva lágyan.
-Megváltoztál..-nézett rám világos kék íriszeivel.
-Hazudtál. Szerintem a tiéd nagyobb bűn, mint az enyém!
-Oké. Elég! Nem ezért vagyunk itt, hanem, hogy végre elmondjátok mit szeretnétek, amivel Wen is kellett.-szólt közbe Zayn, mire feleszméltem, hogy nem csak ketten vagyunk itt.  Lenéztem, s megláttam, ahogyan keze még mindig a könyökömön pihen, majd lejjebb csúszik, s óvatosan tenyerembe csúsztatja kezét, miközben közelebb húzódik hozzám, hogy ezt más ne lássa meg. Szívem majd' kiugrott a helyéről, miközben felnéztem arcára, mely a másik félre irányult, mégis úgy éreztem egy fele rám figyelt.

-Csupán annyi, hogy egy cserét ajánlunk. -vette át a szót a nő. -Oda adjuk a fontos információkat, hogy megmentsétek őt, cserébe..-emelte fel picit a hangját, de el is hallgatott.
-Cserébe?-suttogta Harry magabiztosan.
-Cserébe kérjük a lányt!-mutatott rám, és én úgy éreztem menten itt ájulok el.
-Fenét Tatjana! Megvagyunk nélkületek is. -fortyogott Zayn, s szorítása csak erősödött kezeim közt. -Nem adjuk oda, se neked, se Tristannak. Cső! -húzott kifele oda, ahonnan jöttünk befele Harryvel. Sietve távoztunk mindannyian, s most nem előre ült Zayn, hanem hátra. Louis ugyanúgy vezetett, míg Harryék mögöttünk haladtak. Alig az utazás tíz percében felmordult Zayn: -Még ilyen hülye ötletet. Tuti Patrícióé volt.. -majd sóhajtva kinézett. Nem tudtam mit kezdjek magammal, de már alig bírtam nyitva tartani a szemeim, így félálomban éreztem, ahogyan Zayn felültetett az ölébe és a fejem a vállára bicsaklott. -Aludj Babe.. minden rendben lesz..

Thirteen

Wendy Moon

 

Csodálkozó tekintete, mosolygásra biztatott, hiszen meglepődött, a hirtelen hangulatváltozásomtól. Próbáltam leplezni örömöm, de tudtam, észre vette, mert ő is felhúzta szemöldökét, majd sóhajtva leült az ágyra, s lábait a földön lévő szilánkokra rakta.
-Faszomat az egészbe. -káromkodott, majd kérte, hogy üljek mellé, de nem tettem, hanem csak álltam a szoba közepén és figyeltem elnyúlt arcát. -Elegem van már, hogy mindenkin csak segíteni akarok. Az elején, mikor megbíztak a megöléseddel, és valaki kérte, hogy ne tegyem, bele egyeztem, hiszen igaza volt. Egy szörnyeteg vagyok, aki élvezte amit csinált. Aztán a sok fenyegetések, a kilépés, a találkozás.. Túl sok minden nekem már. -Megrázta idegesen a  fejét, majd rám emelte tekintetét. -És te csak egy porszem vagy a sok probléma között. Azért vagy itt, mert ahonnan kiléptem, a halálodat akarják, nem kis summáért. És én? Mint olyan nagy lelkű ember, megmentettelek, a megrendezett tűzből. És ez a hálád, hogy folyamatosan elszöksz, és még kérdőre vonsz. -állt fel, s még egy izma se rándult meg, miközben a szilánkok talpába álltak be. Összeszorítottam fogazatom, s lehunyt szemmel vártam, hogy felpofozzon, vagy csak hasonló, de csak megállt előttem s nézett.

-Megcsókoltál.. -ocsúdtam fel beszédéből, s fogalmam sem volt, hogy mit szerettem volna mondani, csak mondani akartam neki ezt-azt, de erre nem számítottam, hogy ez csúszik ki a számon.
-Te komolyan ekkora süket vagy? Nem az a fontos most! -rivallt rám, de bujkáló mosolya nem arra emlékeztetett, hogy megbánta volna a dolgot..sőt!- Amúgy is..öööhm... -a hirtelen eltűnő magabiztossága miatt, úgy viselkedett, mint egy jól lakott óvodás. Szégyenlőssé vált, s sebezhetővé.
-Nem fáj a lábad? -kérdeztem gyorsan, mielőtt befejezhette volna a mondatot. Ő csak csodálkozva vizslatott, majd lenézett lábára, s csak akkor tűnt fel neki, hogy vérzik. -Ülj le! -parancsoltam rá, mire némán teljesítette kérésem, s az üvegdarabokat kikerülve, leült az ágyra. -Elsősegély? És egy seprű? -néztem körbe, reménykedve, hogy pont az orrom előtt lesznek.
-Fürdő és konyha..-motyogta alig artikulálva a szavakat, miközben én már el is tűntem a szobából. Lerohantam a lépcsőn, de szerencsétlenségemre az utolsó előtti fokon megbotlottam, s leestem.
-Au..-fogtam meg a fejemet röhögve. Felkászálódtam, s kuncogva szerencsétlenségemen, rögtön megtaláltam a fehér fűtőnek támasztva egy seprűt. Vörös nyelét megragadva, száguldoztam felfele.

Miután kidobtam a törmelékeket, felszabadítottam a fürdőben talált dobozt a tetejétől, s kiszedegettem a lábából a maradványokat. Alig fél óra múlva bekötöztem mindkét lábát, s kéz mosás után, ledőltem mellé. -Szóval Niall..-krákogtam a kínos csendben. -Honnan ismered? -érdeklődve figyeltem feszült s gondterhelt arcát. 'Vajon ilyenkor mi járhat a fejében?'-kérdeztem magamban, majd törökülésbe helyezkedtem, s vártam a válaszra.

-Egy rossz ember, akit csak a bűn vonz és a pia. -ölni lehetett volna nézésével, amit a plafonra vetített, s közben a szavakat a fogai közt szűrte ki.  –Nem hiszem, hogy tényleg tudni akarod az igazságot róla babe. –dörmögve rám emelve tekintetét, mire valami bennem megmozdult.
-Miért is? Miért ne tudhatnám meg? Már nem mindegy? –szörnyülködtem, s ő rögtön mosolyogni kezdett hozzáállásomon. -És ne hívj 'Babe'-nek, mert nem vagyok senki bébije. Világos? -mondtam tovább a mondanivalómat, mikor..mikor megint megéreztem ajkainak ízét. Szívem hatalmasakat dobbantott, s féltem, ha ezt így folytatja, kiugrik, vagy csak meghallja. Próbáltam az elején ellökni magamtól, de erősen tartott, s én se tudtam olyan erővel lökni, mint amilyet szerettem volna. Megremegtem, ahogyan ölelő kezeivel az ágyra döntött, s én csukott szemmel csókoltam vissza. Teljesen felém kerekedett, mikor agyam utolérte cselekedetünket, de Zayn megelőzött, s lassan elhagyta csupasz ajkaimat. Mosolygós, békés arcától nem tudtam volna felpofozni, pedig azt terveztem. 

-És nehogy azt merd mondani, hogy nem élvezted. -dörmögte, mikor kezdett beállni közénk a kínos csend. Akárhogyan próbálkoztam, nem tudtam kiszabadulni alóla, ő meg csak szórakozott rajtam. Nem válaszoltam erre a kijelentésre, mert féltem, ha egy hangot is kiadok, remegésem miatt, tudná, hogy nagyon is élveztem. 

-Elengednél? -kérdeztem suttogva, de türelmetlenül is. Csak megrázta a fejét játékosan. -Ha nem akarod, hogy ide pisiljek, akkor jó lenne, ha elengednél. -sziporkáztam, s nehézkesen ugyan, de elengedett. -Paraszt..-suttogva zártam be a fürdő ajtaját.

-Császtok buzikáim! -nyitott be valaki a bejárati ajtón, mikor éppen egy spanyol vígjátékot néztünk. -Ez mi a fos? -meredt a tévére mutatva, miközben én végig mértem. Szürke melegítő nadrág, egy fekete trikó, és fehér tornacipő. Karjain tetkók , s arcán is volt néhány ezüst. Barna hosszúkás haj, melyet összeborzolt direkt, így kiemelve szeme kékségét. Enyhén borostás arca vékonykás, s beesett volt.  -És itt a ribi is. -biccentett felém, mire rögtön felismertem, hogy ő volt az, akit megharaptam. 

-Seggfej.-bólintottam ismerkedés képen. Felhúzott szemekkel röhögött fel.

-Elég lesz! Wendy ő Louis, Louis ő Wendy.-szólalt meg Harry, mikor már nem bírt tovább velünk. Szikrázó szemekkel mértük le a másikat, majd Louis egy vállvonással lerendezett, s elhívta Zaynt beszélgetni. Vagy mit tudom én miért.  

-Indulunk emberek! -jött be Zayn, mire mindenki felállt, csak én néztem őket nyugodtan tovább a helyemről. -Te is Wen.. szükség van rád is per pillanat.-sandított óvatosan Louisra, majd vissza rám. 

-Mi van? Minek? -szörnyülködtem, de inkább befogtam a számat, mikor Zayn összehúzott szemekkel vizsgált, s éreztem, ezt a háborút elveszítettem. -Bazd meg. -szitkozódva álltam fel, s indulhattunk is.