Thirty

 

Wendy Moon

Végül egy szemhunyásnyit se tudtam aludni. Egész végig a plafont bámultam, és gondolkodtam, hogy mit csináltam, mikor itthon henyéltem. Végül felvettem egy egyszerű cicanadrágot, hozzá pedig egy szürke rövid ujjú pólót, ami a combomig ért. A folyosókon szlalomoztam, elérkeztem apu dolgozószobája elé, s a szívem zakatolni kezdett. Kezemet az arany kilincsre raktam, de nem volt erőm lenyomni. Minden, ami apámhoz kötött, itt volt. Minden nap itt dolgozott, s én segítettem neki.

- Kisasszony? – hallottam meg a hátam mögött egy vékony, rikácsolós hangot, mire összerezzentem. Kihúztam magam, s vettem egy mély levegőt, mielőtt megfordultam. Fekete haja a feje tetején pihent kontyban. A szokásos fekete - fehér pincérlány szerelést viselte, mint a legtöbb hölgy is. Makulátlan bőrén csak halvány smink volt, s világos - szinte fehér - szürkés szemeivel engem vizsgált. Felhúztam a szemöldököm, s rezzenéstelen arccal kértem tőle egy csésze levendula teát. Biccentett, s megvárta, míg benyitok, s magamra zárom az ajtót. Végül nagy sóhajokkal, de az asztalhoz lépkedtem. 

A falak vanília barna festéket tartalmaztak, s rengeteg híres festőtől származó festményt. Hatalmas négyzet alakú szoba volt, s a falakhoz simulva végig könyves polcok voltak, tele könyvekkel. Az ajtóval szemben egy mahagóni íróasztal volt, rajta néhány papír, dosszié. Mögötte egy óriási ablak, amit hófehér, átlátszó függöny takart el. Nagyot sóhajtottam, mikor könny szökött a szemem sarkába, s eldöntöttem, hogy apa lemaradásait folytatom, míg el nem érkezik az est. Leültem a bőrszékbe, aminek lábai végén kerekek voltak, s minden papírt, ami az asztalra lett rakva, kezdtem átnézni. Legtöbb egy bizonyos nőtől jött, miszerint a "fiú", hogy viseli a magányt. Tudtam, hogy a legtöbb papírokat nem az apám intézte, ezért felhívtam egy férfi dolgozót, hogy adjon némi papírmunkát. Végül utalvány emelésekkel, különböző kérvényekkel bajlódtam, s az ország békéért gondolkodtam a helyes megoldásokon.

- Gyere babe aludni! - tört rám Zayn, s majdnem felsikítottam meglepetésemben. Morgolódva hagytam, hogy fölhúzzon a székből, s kézen fogva a szobámba kísérjen.

- A kopogás még nem ódivatú - morfondíroztam kissé fázis késéssel, mire felkuncogott. Fáradtan mosolyogtam, arra készülve, hogy átküldjem a saját szobájába, de csak az ajtómig jött. Magához rántott, s erősen megölelt. 

- Holnap ismét korán kelés - motyogta a hajamba, majd elengedett, s sarkon fordulva magára csukta az ajtót. Döbbenten néztem utána, s rengeteg kérdésem volt felé. Végül csak megrántottam a jobb vállamat, s bevonszoltam magam az ágyamba, hogy az álmok széttépjék az agyam, s a lelkemet terrorizálják a kitalációkkal.

Végül egy hatalmas dörrenésre ébredtem, ami az ég felől jött, s utána a villámlás is megjelent. 

- Basszus! - morgolódtam, s fejemre húztam a takarót, mikor az ablakra verődtek az esőcseppek. Percekig verődtem az ágyban, végül megunva, a selyem köntösömet magamra kapva, és a papucsomat, kiléptem a teraszra, s figyeltem az őröket. Unalmasan nyammogtam, s rágtam a nyelvem, s próbáltam észhez térni. Tényleg ennyire unalmas volt az életem? Ennyire tudatlan voltam? Ostoba liba, aki még azt se tudja, menni kettő meg kettő. Talán öt? Sóhajtva inkább visszalépkedtem a szobámba, s felkapcsolva a lámpát, ami az íróasztalomon volt, előhúztam a naplómat. Rózsaszín bőrkötésén arany lakat lógott. Egy másik fiókból előhúztam a kulcsot, s feltártam a titkaimat. 

“ 2004. 07. 13.

A mai napom a legkedvencebb, amit átéltem! Ismét anyuval és apuval voltunk a réten.  Végül is tökmindegy hogy mit fogok kezdeni a jövőmmel, nem? Mármint.. Érted! Szóval, ez az egész azért jutott eszembe, mert ma anya azt kérdezte, hogy örülnék e neki, ha lenne egy bátyám, és a jövőre nézve vele lennék biztonségban. De ez hülyeség. Hogyan lenne bátyám? Végül anya és apa abba hagyták a hülye kérdezgetéseket s elvittek a magántanáromhoz, hogy magyart tanuljak. Borzadály volt! Brrr! :s”

- Ez most komoly? - nevettem fel, a rossz helyesírásomon.  A fejemet fogva csuktam vissza inkább, s hagytam annyiban az unatkozást. Ilyen hülye is csak én lehetek, hogy ilyeneket írok! Végül mindent a helyére tettem, s rápillantottam az órámra, mikor kintről hallottam hangfoszlányokat. Néhány őr sétált el az ablakom alatt, s ekkor pisztolyok sültek el. A fülemhez szorítottam a kezem, s a fejemet a lábamhoz húztam. Ismét csönd telepedett le a helyre, s kilestem az ablakom szélén, ahonnan pontosan lehetett látni a kertet. Két holt testet húztak el a földről, s a hatalmas fegyverükkel, a sötét biztonságiak lepacsiztak. Szájuk mozgott, de nem hallottam semmit. Meg se lepődtem az ilyen dolgokon, életem során már sokszor tapasztaltam, hogy valaki beakar hatolni a házba.

Végül a gardróbomba vonultam, és csillogó szemekkel néztem a rengeteg ruhámat, cipőmet és ékszereimet.  Egy türkiz térdig feszülős, fölül fekete csipkés ruhát kivettem, hozzá egy pár fekete magassarkút, aminek az orra lyukas volt. Leraktam egy fehér székre, s elmentem fürödni. A kipárnázott kádban államig ért a habos víz, s dúdolni kezdtem egy számot, csukott szemekkel, mikor sóhajtva eltudtam lazulni. Végül amikor az ujjaim vége is ráncolódott kikászálódtam, s felvettem a szettet. Leültem a tükör elé, s a hajammal bajlódtam. Alig fél óra múlva körül volt fonva a hajam, s felül egy kontyba zárult. Néhány tincset kilógattam, s begöndörítettem. Számra halvány rózsaszín rúzst kentem, s szememre sötétebb barnát raktam, s kihúztam feketével felül. Szempillámra is leheletnyi festéket raktam, s végajándéknak a fülembe szúrtam egy kerek zafír fülbevalót, ujjbegyemre pedig egy hozzáillő gyűrűt. Elégedetten mértem végig magam a teljes tükörben, immáron a szobámban, majd kisétáltam, egészen az étkezőig.

- Jó reggelt! - mosolyogtam Nikora, amikor leült velem szembe. Csak nyögött egyet, s megköszönte a reggelit, amit elé raktak.
- Ne tudd meg, milyen volt az este! Ahogy bebújtunk az ágyba elaludtam, de Harry kanos része nem hagyott békén. Végül lelöktem a földre szegényt! Aztán a kádban is majdnem elaludtam. Isteni itt az élet! Rajtad fogok élősködni. Amúgy majdnem eltévedtem ide fele, de minden sarkon volt valaki - mondta kuncogva az élménybeszámolóját, s én mosolyogva ettem az omlettemet. Végül mindenki leért, s falatozta az elé tett ételt.
- Egyáltalán hány óra? - kérdezte Harry, mikor már csak ültünk és iszogattuk a teákat, vizeket, kávékat. Niko és Zayn csak megvonta a vállát, s ásítottak.
- Reggel fél öt - válaszolt az egyik alkalmazott, s Harry megköszönte neki. Az elején féltem, hogy szégyenbe hoznak Zaynék, vagy az itteni dolgozók, de a feszült hangulaton kívül mást nem igazán lehet érezni.

- Akkor félig mit csináljunk? - csapta a fejét az asztalnak Nicole. Hármunk közül rajtam kívül mindenki felnevetett, majd szóltam nekik, hogy találkozzunk a nappaliban. Alig fél óra múlva mindenki ott termett.
- Ezt a játékot mindig a szüleimmel játszottam. Az a lényege, hogy mindenkinek el kell bújnia, és egy valaki keresi meg őket. Persze ötventől visszafele elkel számolnia csukott szemekkel, és mikor visszaszámolt, keresheti az embereket - meséltem félmosollyal, s mindenki bele egyezett a játékba, egy feltétellel, hogy akit elsőnek találnak meg, annak kitalálnak egy "büntetést". Senki se akart számolni, ezért kő - papír - ollóval Zayn veszített. Csak elégedetten mosolyogtam rá, mikor Harry és Nicole elfutott más - más irányokba. Az arcára adtam egy puszit, s ő összeszűkítette a szemeit.
- Ötven, negyvenkilenc, negyvennyolc... - kezdte el hangosan, s én röhögve levettem a cipőimet, s elrohantam.


U.i.: Bocsánat, hogy ilyen sokáig tartott, mire publikáltam a részt, de nem otthon vagyok, és nincs  mindig internet a közelben!.xx

Twenty-nine

Elnézést a késésért!

 

Wendy Moon

Az út esemény mentes volt, csupán a gyomrom görcsölt. Zayn próbálta elterelni a figyelmem a fájdalomtól, amit soha nem tudok megszokni, de mikor felnevettem, csak kényelmetlenebbül éreztem magam. Végül kaptam görcsoldót, s elaludtam.

- Babe, ébredj! Itt vagyunk - kezdett lágyan rázkódni a vállam akaratomon kívül, s lassú mozdulatokkal kinyitottam szemeimet. Zayn mosolygott rám, s kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Amint kiléptünk a gépből, beszívtam Amerika illatát.
- Ismét itthon! - sóhajtottam könnyedén, s mint egy végszóra Zayn átölelte a derekam, s együtt sétáltunk el a kocsikhoz. Az emberek megbámultak minket, én pedig lehajtott fejjel ültem be a fekete terepjáróba. Nem tudtam semmire se gondolni, miközben utaztunk. Hányingerem lett a stressztől, és izgulásomban remegett minden idegszálam. Behunytam a szemem, mikor zötyögni kezdett a kocsi, és próbáltam koncentrálni Harryék beszélgetéseire, miszerint, mi van Niallel. Ahogyan áthajtottunk a városközponton, majd egészen a Fehér házig meg sem álltunk. Nagyokat nyeltem, mikor ismételten megláttam a fehér oszlopokat, falakat, ablakokat. A rengeteg biztonsági őrt, ahogyan egyenes háttal előre bámulnak és tartják a rendet. Majd a  kutat az épület előtt, amit különböző virágok vették körbe.

Két fekete öltönyös férfi körbe vett és bekísért minket. Zayn erősen fogta a kezemet, bár elgondolkodtam, hogy azért, hogy engem nyugtatgasson, vagy magát. A falak még mindig idegenek és ismerősek voltak számomra, mikor a személyzettel találtuk szembe magunkat.
- Isten hozta a Kisasszonyt! - hangzott a kórus köszöntés, és én könnyes szemekkel öleltem meg az egyik szobalányt, aki igencsak meglepődött. Tudatomhoz tértem, s krákogva köszöntem nekik, s a többieknek megmutattam a vendégszobát.

- Nem tudom, hogy vagy, de mintha itt biztonságban is lennél... - morgolódott Zayn, ahogyan a mennyezetet figyelte a folyosón, miközben már csak ketten sétáltunk, hogy megmutassam a neki kiszemelt szobát. Aztán, mikor a márvány szobához értem, gondolkodás nélkül tovább mentem a szembe lévő szobába, ami az enyém volt. Zayn körül nézett, s elégedetten bólintott, mikor meglátta az aranybarna takarót az ágyon.
- A te szobád a szembe lévő! - válaszoltam gyorsan, mikor becsukta az ajtót, s mosolyogva közelített felém. Beszívtam az alsó ajkamat elégedetten, mikor derekamnál fogva magához húzott. Már nem akartam neki ellenállni, de fogalmam se volt, hogy mit is érzek iránta. Teljesen más dolog egy embert több, mint fél éve szeretni, ismerni, mint csupán két hónapja. Egyáltalán nem ugyan az a kettő! Mielőtt ajkunk összeért volna az ajtón kopogtak. Ellöktem Zaynt, s a ruhámat megigazítva betessékeltem az illetőt.

- Szóval igaz! - nyitott be Niall fehér bársony mellényben, kék ingben és a mellényhez dukáló nadrágban. Haja fel volt zselézve, s egyik kezét zsebében tartotta, míg a másikkal a kilincset markolta. Éreztem, ahogyan Zayn a hátam mögé lépkedett, s erősen a csípőmbe kapaszkodott.
- Szóval igaz!? - mosolyogtam rá gúnyosan, de előkelően. Kihúztam a hátam, s arcizmaimat megfeszítettem, hogy ne látszódjon semmi érzelem. Mintha Niall is vette volna, hogy mit csinálok, összepréselte a száját, hogy ne mosolyogjon rajtam.
- Mi, Kisasszony?
- Hogy egy beképzelt szarházi vagy, aki kijátszotta az apámat. De közlöm veled, kedves utánozható, kelekótya szolga; engem nem fogsz tudni ilyen egyszerűen legyőzni! - lépkedtem felé, s egy magasságban volt szemünk, mikor alig fél méterre megálltam előtte, s kezemet csípőmre szorítottam. Szarkalába eltűnt a szeme sarkából, s csak az üveges tekintetét tudtam nézni.

A következő pillanatban elnézést kért, s maga után bezárta az ajtót. Csodálkozva hagytam, hogy kezeim elernyedjenek, s tudatlanság szálljon az elmémbe. Sosem szokott ilyen hamar - és könnyen - visszavonulót fújni. Zayn maga felé fordított, s száját ajkamra nyomta. Forró nyelvét éreztem meg, s hagytam, hogy az ágyamra lökjön, miközben hátamat fogta. Éjsötét hajába túrtam, s még közelebb húztam magamhoz.
- Meg kellene vernem - suttogta alig egy centire a számtól, s hirtelen azt se tudtam, hogy van-e rajtam ruha. Nemlegesen megráztam a fejét, s erősebben szorítottam magamhoz. Hallottam, ahogyan tovább motyogja a szavakat, ezért tűsarkú cipellőmet lerugtam magamról, s csípőjét átkulcsoltam lábaimmal.
- Nem kell! - feleltem rá mosolyogva, s magamhoz húztam egy csókra.

- Akkor tarts vissza - lehelte félig csukott szemekkel, s jobb kezét combomon végig húzta, egészen a bugyi szegélyéig.  Elmosolyodtam hozzáállásán, de rá kellett ébresztenem, hogy ez ma nem fog tudni megtörténni. Végül cseréltünk a helyzetünkön, s én ültem hasán. Megsimogattam arcát, s az ágy melletti éjjeli szekrényből elővettem egy kártyapaklit, s még mindig Zaynen ülve elkezdtem összekavarni a kártyákat. Csak nézte mit csinálok, mikor kiosztottam őket.
- Römizzünk! - feleltem, mikor ő picit megemelt, s egészen a falig hátrált, majd hátát annak megtámasztva nevetett.
- Rendben babe - mondta boldogan.

Az időt nevetéssel, csalással és csókokkal töltöttük el, miközben játszottunk.Végül rá kellett jönnünk, hogy holnap ismét korán kelünk, hogy New Yorkba utazhassunk. Az idő fiatal volt, még csak dél után kettő lehetett, mikor meguntuk egymást, s csak feküdtünk az ágyon és bámultuk a plafont. Nem szóltunk egy szót se, de így is kényelmes volt a levegő köztünk.
- Mondd Zayn.. Harry miért nem akarja, hogy ennyire, hogy udvarolj nekem? Vagy valami ilyesmit... - kérdeztem óvatosan, körbe szaglászva a témát, amire igazából kiakartam térni. Figyeltem arcát, és szinte láttam a gondolatait, s hallottam, ahogyan az agyában lévő tekervények nyikorogva járnak, hogyan tudná ezt nekem megmagyarázni, amit én már tudok. Tudtam, hogy hazudni fog, de csak most jutott eszembe, hogy az most mennyire fog fájni.

- Nem is érdekel! - feleltem szűkszavúan, s ismét a plafont kezdtem el bámulni. Persze, hogy nem fogja elmondani nekem, miért is tenné? És mondjuk inkább Harrytől kellene megkérdeznem, mert lehet megkérte, hogy ne mondja el nekem Zayn. Éreztem tekintetét arcomon, de nem foglalkoztam vele. Kezdtem éhes lenni, így elnyomva a gyötrelmet, megkérdeztem, hogy éhes-e. Helyeslően bólintott, s kézen fogva elindultunk. Szokásossá vált számomra, hogy besegítek a konyhán, ezért reflex szerűen oda indultam, majd mikor felfogtam, hogy itt inasok és szobalányok várnak minden óhajomra és sóhajomra, az ebédlőbe vezettem inkább Zaynt. Végül a hosszú asztalnak két szembe lévő székét foglaltuk el, s néztük egymást.
- A kedvencét Kisasszony? - jött hozzánk Mr. Louw, a szokásos monoton hangjával, s csupasz fejbőrével. Csak bólintottam, s mindenki eltűnt a személyzeti részlegekre.

Figyeltem Zaynt, ahogyan minden kisebb rezzenésre elcsodálkozik. Nagy szemekkel figyelte, ahogyan az egyik szőke hajú, alacsony inas egy magnetofonon elindít egy lágy klasszikus dallamot. Elmosolyodtam, mikor elé rakták a tányérokat, s egy selyem szalvétát az ölébe fektettek. Amikor ezt velem is megtették, megköszöntem, s mélyet szippantottam a friss saláta és a ropogós csirkecomb aromájából, majd a hozzá készített kedvenc burgonya szirmokat kezdtem el rágcsálni.
- Tudod, azt hittem, valami homárt hoznak ki, vagy kaviárt! - lepődött meg az egyszerű választásomon. Felnevettem, s boldogan konstatáltam, hogy ő is velem nevetett jóízűen. Alig telt el néhány perc, mikor a többiek is leértek, s őket is ugyanígy kiszolgálták.

- Apám, hozzátudnék szokni ehhez! Képzeljétek, van jakuzzi gomb a kádnál! Értitek? Itt fogok élősködni! - bólogatott Niko, s csak fej rázva hozzászólás nélkül hagytam. Ilyen nagy dolog lenne ez? Mondjuk kész káosz volt számomra az első pár hét ott élni, de nem igazán tűnt fel ez a hiány. Sőt, a szobám se hiányzott túlságosan. Amióta anya meghalt, üresnek éreztem magam, s mindent idegennek. Sóhajtva belekortyoltam a száraz vörösboromba, s próbáltam koncentrálni a dolgokra. Most nem az önsanyargatás miatt vagyunk itt, hanem, hogy befejezzük, amit kell. Aztán elgondolkodtam, hogy miért nem ölték meg akkor Niallt, mikor lehetséges volt. Hiszen, most is itt van valahol a házban, több ezer katona mellett, akik készek az életüket is feláldozni érte. Ha most megölnék, akkor mindenki börtönbe kerülne, vagy halálra ítélnék őket. Nincs esélyük, hogy most bármit is tegyenek. Egyszerűen csak várni tudunk.

A halálát akartam Niallnek, s még csak bűntudatom sincs, csupán halvány derengése a fejem hátsó falán. Teljesen őrült vagyok, hiszen mennyi embert mentet meg, és az én életemért volt felelős. Most pedig halom számra öl nőket. Annyira kezdett szét esni a fejem, hogy jobbnak láttam, ha visszafeküdtem a hálómba.

Twenty-eight

 

Wendy Moon

Végül Zayn ismét nálam töltötte az éjszakát, bár már számítottam rá. Félig az álmomban voltam, mikor megjelent mellettem, s szorosan átölelt. Miután ölelt, nem tudtam aludni. A gondolatok ezer felé cikáztak agyamban, s nem engedték, hogy egyáltalán gondolhassak arra, hogy milyen jó lenne aludni. De egyszerűen képtelenség volt, a kérdések füstjén átlátni, hogy az álmaimat láthassam. Zayn morgolódott a forgolódásaimra, s mindig csak szorosabban tartott az ölében. Fulladozásom közben  jutott eszembe Harry szavai, miszerint Zayn a húgára hajt, de Zayn a felfogásaim alapján engem akar. De nekem nincsen testvérem. Vagyis nem tudok róla. 

- Sokat gondolkodtam ezen, de azt hiszem eldöntöttem! - szólalt meg Zayn a sötétségben, s én felültem. Érdekes grimaszba fulladt az arcom, mert nem értettem, mit akart, s a hasam is kezdett fájni. Zayn csak oldalasan mosolygott, s kócos haját igazította, mikor felült mellém. Néztem mélybarna szemeit, majd a háta mögé sandítottam, s kiakadva szemléltem, hogy az óra nem mutat semmit. Sóhajtva figyeltem, amint Zayn a hátát a falnak támasztja, s én elé ülök törökülésbe.
- Te sem tudtál aludni, mi? - kuncogom fáradtan, mire csak oldalasan mosolygott, s szemét megdörzsölte.
- Kibaszottul nem tudtam - ásította, majd a sötét plafont kezdte vizsgálni. Felnevettem, s néztem a nyakán kidagadóerek körvonalát, majd csupasz mellkasán lévő tetoválásait.

- Van hozzájuk történet? - biccentettem a testére, mikor kérdőn rám nézett. Felemelte a félhomályban karjait, s végig nézte. Sóhajtva nézte a bal csuklóját, s bólintott. Vártam, hogy elmesélje őket, de száját nem nyitotta ki. Figyeltem csuklóját, s három bőrkarkötőt vettem észre. Elmosolyodtam, majd bátran oda hajoltam, s felemeltem karját, hogy megnézzem, milyenek is.

- Wendy! Jól vagy? - kérdezte egy hang, mikor megéreztem a fájdalmat fenekemnél és a fejemnél. A sötétségből erős fehér fény áradt a szemhéjam alá, s hunyorítva néztem szét a helységen. Az ágy magam mellett volt, s az aranybarna takaró testemre csavarodva találtam, miközben a hideg padlón felültem. Csak egy álom volt az egész? Csalódottan feküdtem vissza teljes erőből, de megbántam, mikor hangosan koppant a fejem. Felnyögtem, ahogyan zsibbadni kezdett, egészen a tarkómig. Kezdtem fázni, s igazából, csak most fogtam fel, hogy nem az ágyban vagyok, csak egy álom volt és rám izzadt a ruhám, a hajam. Dühtől fröcsögve vonultam be a fürdőbe, s nem érdekelt Zaynnek a hangja, ahogyan kérdezi, mi bajom.

Erős vízsugár csapódott mindenhova, ahogyan teljesen kinyitottam a csapot. Csapkodva zártam el, s szemezgettem kétségbeesett arcvonásaimmal. Kirázott a hideg hirtelen, s megráztam a fejem. A zuhany alá álltam, mikor levetkőztem, s magamra engedtem a hideg vizet. Némán felsikítottam, s meleget is engedtem hozzá. Fogalmam se volt, hogy mi bajom, mikor zokogni kezdtem. Az alhasamban görcsös fájdalom nyílalt, s pánikolva számoltam a napokat. Gyorsan magam köré csavartam a törülközőt, s kutatni kerestem valami tampon, esetleg betét után. Sírni lett volna kedvem, mikor nem találtam semmit sem, ezért az ajtót résnyire kinyitottam.
- Uhm.. Zayn? - kérdeztem picit hisztérikusan.
- Igen? Baj van? - kérdezett vissza, s rögtön az ajtó elé állt. Megráztam a fejem, majd bólintottam kényszeredetten nevetve. Felhúzta a szemöldökét, s türelmetlenül várt.
- Nicole hol van?
- Elmentek Harryvel vásárolni, mert? - egyre türelmetlenebb lett, miközben az arcom égett. Ez ciki.
- Szólnál nekik, hogy uhm.. vennének nekem uhm.. - sóhajtottam. - Tampont? - suttogtam kicsit szégyenlősen, s vakartam homlokomat idegesen. Zayn picit kuncogott, de mikor ránéztem szúrós tekintettel, csak mosolyogva bólintott, s telefonjával elvonult.

Pár perc múlva visszatért, de már csak a hangját hallottam a lépteinek, mert a csukott ajtót figyeltem a fürdőben.
- Ki se fogsz jönni addig, mi? - nevetett fel fájdalmasan, s én egy igennel válaszoltam. Próbált beszélgetni velem, de csak hümmögtem neki. Nem volt kedvem beszélgetni senkivel se. Elrabolnak és ilyenekre nem gondolnak? Eszem megáll! Alig telt el tíz perc, mikor egy női haj jelent meg miközben kinyitotta az ajtót, s kacsintva hozzám dobott egy szatyrot.

 

- Ne nézz már így! - mentem el Zayn előtt, egy türkiz, laza combközépig érő szoknyában és egy fekete testhezálló pánt nélküli felsőben. Idegesített, hogy tekintetével folyamatosan követett, s percenként figyelmeztetett, hogy indulunk. Hajnali négy óra volt, s már a magassarkúmat húztam fel, aminek színe hasonlított a szoknyáéhoz. Egy fekete zakót felvettem, s hajamat söpörtem ki a szemeim elől, mikor felálltam, s lassú, nőies léptekkel elé álltam. 

- Fordulj! - mosolygott aranyosan, s én csak kétkedőn néztem arcát, ami most közelebb volt hozzám, hogy majdnem egy magasak lettünk. Fújtatva megfordultam, s valami hideget éreztem a nyakamnál, mikor egy láncot igazított a tarkómnál. Csodálkozva néztem le, s majdnem elnevettem magam, mikor megláttam az aranymedált, ami egy négylevelű lóherét mintázott. Megfordultam, s arcára akartam adni egy hála puszit, de galád módon elfordította a fejét, így a szájára jutott. 

- Ez gonosz húzás volt! - mormoltam mosolyogva, majd megköszöntem, s mentünk a többiek után, akik már a kocsiban vártak, hogy az öt órás repülővel elinduljunk Washingtonba. A kocsi rádióján valami elképesztő férfi énekelt, miszerint nem akar egyedül maradni, egyedül meghalni. Majd a rádiós vezető, közzé tette, hogy a banda neve Sleeping With Sirens és a dalunk címe Alone. A szoknyámat gyűrögettem, ha csak arra gondoltam, hogy haza utazom. Habár kérdeztem, hogy miért nem egyből New Yorkba megyünk, válasz nélkül hagytak mindig.

A kapukon átjutva összefutottunk Tatjánáékkal, s felszálltunk a gépre. A legtöbb ember végig nézett rajtam, s döbbenten jöttek rá, ki is vagyok. Idegességemet látva Zayn, mikor leültünk a helyeinkre, megfogta kezem, s ujjainkat összefonta. Jobb oldalamon ült, s a balomon az ablak pihent. Figyeltem, ahogyan az emberek sietnek, a dolgozók a táskákat szállítják. Majd megakadt a tekintetem egy szőke hajú utason, aki egyenesen a mi járatunkhoz jött. 

- Zayn? - suttogtam, miközben követtem tekintettemmel a férfit, akin egy szürke öltöny volt, fekete pólóval, s kék szemei dühösek voltak, miközben egy barna hajú nő sétált mellette kecses léptekkel, napszemüveggel a fején. 

- Hmm? - nézett rám mosolyogva, de összevonta szemöldökét, miután nem viszonoztam gesztusát. Idegesen rágtam a számszélét, mikor felszálltak, s eltűntek szemem elől. 

- Itt van Niall és Stacy! - néztem barna szemeibe, amikből eltűnt a kedvesség, s a sötét pulcsijának kapucniját fejére hajtotta. Körül nézett, s a többieknek is valahogyan jelzett, s mintha idegenek lennének, eltűntek. Zayn rám nézett, s egy táskából, amit én hoztam, kivett egy fehér kendőt, s fejemre hajtotta. 

- Simán akarok utazni, és ha ezek együtt vannak, nincs esélyünk, hogy élve lejussunk! - magyarázta, s elővette telefonját és folyamatosan írogatott valakinek, vagy valakiknek. A szürke táskámból elővettem egy rágót, s bekaptam egy szemet. Zaynnek könnyű volt elterelni a figyelmét, hiszen ott volt rá a telefonja, de én csak nézni tudtam a felszálló utasokat. 

- Nyugi, ők az első osztályra szálltak, mi másodon vagyunk - felelte kifújva a levegőt Zayn, s ismét megfogta a kezem. Mosolyogni próbáltam rá, de nem ment. Közelebb hajolt, s a kendőből kilógó hajamat a fülem mögé igazította. Bent tartottam a levegőt, mikor nem vette el a kezét, hanem a tarkómhoz nyomta tenyerét. Szívem hevesen kezdett verni, mikor jobban hozzám hajolt, s ajka súrolta enyémet, de nem csókolt meg. Mosolygott, mikor már félig zárva volt a szemem.

- Csókolj már meg az istenit! - suttogtam erőltetetten, s mintha csak erre várna, ajkát enyémre nyomta. Boldogság hormonok égtek a bőröm alatt, mikor megéreztem nyelve puhaságát. Belemélyülve a csókba váltunk el, s éreztem, ahogyan a vér jobban áramlik arcomban. Aranyosan mosolygott rám, s mintha ő is ugyan azt érezné, mint én; vágyat.

A gép hirtelen megmozdult, s mi bekötöttük az öveinket. Rázkódott minden fal, s erősen fogtam Zayn kezét. Végül, mikor már a fülem is hozzászokott a magassághoz, miszerint magasabbra nem fogunk szállni, megnyugodtam. Szeretek repülni, csupán a fel-, és leszállás mindig a sírba tudott vinni. Az út pár órás volt, és még a nap se szállt fel, mikor úgy éreztem, kifáradtam. Egyszerűen már csak haza akartam jutni.

Twenty-seven

 

Wendy Moon

A szívem is leállt egy pillanatra, ahogyan felfogtam a hírt. Niall Horan, aki öt évig a legjobb barátom volt, aki néhány hónapja elárult, az most nőket öldös. Akármilyen bűnt is követtek el, nem érdemelték meg a halált. Akármilyen bűnözők is voltak, nem érdemelték volna meg. Kiszáradt a torkom, és éreztem, hogy lassabban kering a bőröm alatt a vér. A bűntudat mardosott, miszerint már vér tapadt tenyeremhez. Annyi titok és más gondolat a vállamra esett, hogy attól tartottam összeroppanok alattuk. 

Körbe néztem, és mindenki engem bámult. Arcizmaim megkeményedtek, s minden érzelmet a csontom mögé tuszkoltam. 

- Hol? - kérdeztem Zayn szemébe nézve, s gondolatban vállon veregettem magam, mivel nem ingott meg a hangom. A nappaliba ültünk le, s Liam egy pohár vizet nyomott a kezembe, hogy igyam meg. Büszke tartást vettem fel, s udvariasan megköszöntem. Harry telefonja megcsörrent, s ő megnézte a képernyőt, majd fájdalmasan sóhajtott. Mielőtt Zayn nyitotta volna a száját, a göndör megelőzte.

- Ahonnan visszafordultunk - lehelte egyszerűen, s bocsánatkérőn rám nézett. Semleges tekintettel figyeltem őket, ahogyan miattam letörten viselkedtek. Furcsán grimaszoltam, hiszen nem így szoktak reagálni az ilyen esetekre. Azt várták, hogy sírjak, hogy megtörten vonuljak ide-oda. 

- El kellene már kapni! - bosszankodott Nikó, s bólintottam. Nem mehet ez így tovább. Ezek után elkezdődött a megtárgyalása, miszerint hol, és hogyan tudnánk elkapni Niallt és Louist. A gondolataimban kerestem valamit, hogy tudjak segíteni nekik, mert sosem tudják, hol van bizonyos időkben. Aztán eszembe jutott, hogy minden évben rendeznek egy rendezvényt New Yorkban, ahova mindig hivatalosak vagyunk apámmal, s emiatt Niallnek is ott kellett lennie. De mióta már feljebb építették karrierjét, ő is hivatalos lett oda, s kötelező volt megjelennie. Aprót mosolyogtam, s magamban lepörgettem, hogy milyen hónap és nap lehet. 

- Hanyadika van? - kérdeztem a semmibe, s mindenki elhallgatott. Rám emelték tekintetüket, s nem értették elszánt arcmimikámat. 

- Augusztus tizenkilenc - nézte meg a telefonját Liam, s én bólintottam. A bál két nap múlva kezdődik. Ha holnap indulunk, egyenesen New Yorkba, akkor van időnk a másnapi rendezvényre készülni. Niall ezer százalék, hogy ott lesz, mert ha nem, meggyanúsítják. Ismerem a felettesét, és amilyen naiv, könnyű lesz a macskafogó játék. 

- Tudom, hogyan kapjuk el! - kiáltottam boldogan, s bosszúsan. 

Az ajtó kirobbant, s a csapat férfi tagjai pisztolyt rántottak felé. Kiabálás érkezett, miszerint megjött a nő. Mosolyogtam, mikor megláttam a Grewson ikerpárt, s Jamest. A pisztolyok bunkó súrolása hallatszott, mikor elrakták, s én felállva megölelgettem őket. 

- Na mi van, nem sikerült elszöknöd? - nevetett Clara, s én csak megvontam a vállam. Egyszerű fekete miniruha volt rajta, aminek háta csipkébe fonódott. Lila haja kontyban pihent feje tetején. Emma egy rövid szürke farmert viselt, piros pulóverrel. Hosszú szőke haja be volt fonva oldalra. Végül ők is leültek közénk, s elmeséltük nekik, hogy mi történt. 

- Egyszerű. Minden évben, augusztus huszonegyedikén rendeznek egy bált New Yorkban, ahol minden ilyen 'hírességnek' kötelező részt vennie. Mivel mi nekünk is, ezért Niallnek is ott kellett lennie, és ez a mai napig is így van. Szóval tudjuk hol lesz két nap múlva, este nyolctól éjfélig - próbáltam nem mosolyogni, miszerint, zseniális ötletem támadt a fejemből. Mégis bosszúért éheztem, hiszen elárultak. 

Mindenki elégedetten bólogatott, hogy kik kellenek az ügy érdekében. Nem jó, ha sokan vagyunk, de kevesen se jobb. Ehhez pedig egy kidolgozott terv kellett. Hagytam, hogy ők irányítsák a dolgokat, csak néha-néha szóltam közbe, de gondolataim Harry körül jártak. Nikó nem tudta kideríteni még, hogy ki az a lány, de én már sejtettem. Csak nem értem, hogyan lehetne lehetséges. Harry és köztem két év különbség van, anyám és apám születésem előtt öt éve házasodtak meg, így csupán házasságon kívüli születés lehetett. Elképzelésem se volt, hogy mégis ki csalt meg kit. Mégis orra hasonlított anyáméra, de szemöldöke íve apámé volt. Megkérdezni pedig nem akarom, hiszen mindenki úgy tudja, nem tudok róla. Nem hallgattuk ki őket Nicole-lal. 

- Oké. A sorrend: Zayn, Wendy, Harry, Nikó, Liam, Emma, Tatjana és Tristan - sorolta fel a neveket Clara, s csücsörítve kérte Zaynt, hogy ő is jöhessen. Az ellenérvelés a haja volt, s hogy nem tud viselkedni ilyen rendezvényeken. James nyugtatgatta, hiszen ő sem ment, pedig Emma velük tartott. A két utolsó tagot felhívták, s iderendelték őket, báli ruhákkal. Nem értettem ezt a parancsot, hiszen nem tudják a méreteinket, és nem fogok akármilyen ruhát felvenni, egy olyan rendezvényen, ahol paparazzók is vannak, s felfedem a valóm, miszerint élek. Akárhogyan is számoltam, én csupán három embert tudtam volna magammal vinni. Elkértem Zayn telefonját, miszerint elintézem, hogy mindenki bejuthasson. Persze nem maradtam egyedül a telefonnal, követett, s végig nézte ahogyan beütöm a tudakozót, s kérem, hogy csatlakoztassák a kampány vezetőt. Megnéztük az időt, s ott már dél előtt volt, míg itt beesteledett.

- Jó napot Wendy Oliver Moon vagyok, és abban az ügyben keresem, hogy lenne-e esély, hogy még plusz négy személyt vigyek magammal!? - szóltam bele a telefonba, s reméltem, hogy elég hivatalos vagyok. Fogalmam sincs, miért kérdeztem meg, miközben tudtam, hogy nekem nemet mondani úgy sem fognak. Csupán udvariasság az egész.

- Jó napot hölgyem, persze, kérem letudná diktálni a neveket? - kérdése megfogott. Kiadhatom a nevüket? Kérdőn felnéztem Zaynre, aki minden szót jól hallott. Bólintott, s én diktálni kezdtem, mindenki nevét. Alig öt perc múlva bontottuk a kapcsolatot, s vissza adtam a készüléket a tulajdonosának, aki csak elégedetten nézett engem. 

- Kibaszottul megakarlak csókolni! - lehelte, ahogyan közelebb hajolt, de csak súrolta ajkával ajkamat, pimaszul csillogott szeme, s vadítóan büszke volt mosolya. A pulzusom a magasba emelkedett, ahogyan vártam, hogy végre tegye, amit kell, de nem tette. Hátrébb lépett, s vigyorogva bement a nappaliba. A háta mögött találtam egy falitükröt, s láttam az arcom vörösségét, s szemem csillogását. Hideg kezemmel próbáltam hűteni arcomat, s mikor már csak pír maradt, Nikó nekem jött, s berángatott a szobámba, másik kezében pedig hatalmas ruhákkal. 

Ledobta őket az ágyra, s a nyitott ajtón át, kiabált Emmának és Tatjának, hogy jöjjenek be ide. Furcsán néztem az egyszer látott ismeretlent, ahogyan szőke haja kócosan a vállára hullott, s szakadt térdig érő farmert viselt, hozzá pedig fekete trikót. Köszöntünk egymásnak rendesen, s megtudtam, hogy Fehéroroszországból származik, s elhurcolták ide, majd, ahogyan őt idézném, "felboncolták" és  eladták jó pénzért titokban a máját. Zayn és Niall mentette meg. 

- Ezekkel mégis mit kellene csinálni? - tudakolta hisztizve Nikó, s mindenki felnevetett. Bepróbált durcáskodni, de nem igazán sikerült neki. Felemeltünk néhány ruhát, s felpróbáltuk találomra. A ruhám rózsaszín volt, s a földig ért, mellbősége nagyobb volt, az én mellemnél. Pánt nélküli volt, hátul cipzáras. Rögtön levettem, s visszavettem a ruhám, és inkább segítettem a többieknek. Nikónak vékony dereka, s tetoválásai miatt, nehéz feladat volt, így vele kezdtük. Egy azúrkék színű földig érő, bőrhöz tapadó ruhát választottunk, ami elől rövidebb volt. Mélyebb mellkivágása volt, de nem zavarta. Csipkés hosszú ujja volt, s elképesztően passzolt hozzá. Nála esélytelenül az elsőként sikerült választani, így jött Emma. 

Neki egy egyszerűbb halvány rózsaszín, szatén ruhát választottunk, ami a térdéig ért. Derekáig feszült bőrén, majd onnan lágyan omlott lábára. Felül vastag pánt volt, de háta szinte majdnem csupasz, csupán pár fonál húzta össze a jobb és a bal oldalt, így kiemelve karcsúságát. Tatjanának öt ruha után találtunk egy borostyánszínű ugyanúgy térdig érő, végig feszülős ruhát, ami passzolt szemei kékességéhez. Pánt nélküli volt, s kagylógyöngyök borították a mellszegélyét. 

Az este már későre járt, mire hozzám eljutottunk. Mellem kisebbsége miatt, alig akadt ruha, ami passzolt volna rám, de találtunk.

- Tatjana, ideje indulni, holnap korán kelünk! - nyitott be Tristan, majd odaköszönt nekünk, s megvárta, míg összeszedi a ruháját, s sorban végig ölel minket, s elköszöntek.