2014. szeptember 18., csütörtök

Thirty-four

 

Wendy Moon


- Amúgy mit fogunk itt csinálni? - kérdeztem, miközben figyeltem, ahogyan rendőrök érkeztek a hotel bejáratához.
- Megöljük azokat, akik csak hozzáérnek a pasijainkhoz - biccentett fel se nézve a fegyver távcsövéből, s én is így tettem, de el akadtam valaminél.
- Zayn nem a pasim! - rivalltam rá, s éreztem, hogy a fejem minden egyes részlete vörös lesz. Csak nem tudom, hogy a dühtől, vagy esetleg más érzelmektől. Nem válaszolt semmit, csupán elmosolyodott, s mormogott valamit az orra alatt, majd koncentrálva a másik épület felé figyelt. Hagytam, hogy tegye a dolgát, miközben én is hasra feküdtem, és a messzi tájra koncentráltam. Magas épületek sorakoztak, és csillogtak a fényeikben, így beleolvadva az ég halvány csillagaiba. A város zaját csak apróval növelte a mi ütközetünk, a következő sarkon lévő emberek már nyugodtan sétafikáltak. A rendőrök szirénái élesek voltak, és a fél utcát betöltötték a piros, és kék színek, de nem mozdultak, csupán körbe vették a helyet. Ezek után ismét a városnak szenteltem a figyelmem, és benéztem egy a szomszéd Hotel mellett lévő nagy épületbe, és bele néztem az emberek életébe az ablakokon keresztül. Halványan észlelhetőek voltak az emberek, sokan ki is néztek, és figyelték az eseményeket, mikor Niko hirtelen lőtt, és én összerezzenve a fejemet a 'harcra' fordítottam, ahol már csak hatan voltak, és a terem különböző részein emberek feküdtek, vagy elájulva, vagy holtan. Néztük Nikoval, ahogyan Harry fekszik a földön fájdalmas grimasszal az arcán, és próbál a fegyveréhez kúszni, miközben Louis gúnyos mosollyal, félre biccentett fejjel őt figyeli. Hiába voltunk föntebb, szinte mindent tökéletesen tisztán láttunk. Kerestem Zayn-t a szemeimmel, de sehol se találtam, ezért egyre jobban estem a kétségek négy fala közé.
- Látod Zayn-t? - kérdeztem remegő hangon. A lány csak összeszorította a száját, majd rám se nézve csupán megrázta a fejét. Nem reagáltam rá sehogy, csak üveges tekintettel bámultam az épületet. Túl sok minden történt már velem az elmúlt hónapokban, és kezdek belefáradni.
Niko élesített, majd miután célzott, lőtt. Louis pedig a földre feküdt, miközben arca felületéből vér csordogált.
- Franc. Csak súrolta - szitkozódott a lány, én pedig tovább figyeltem, hogy a srác feltápászkodik, majd az orrnyergét takarva belerúgott Harry hasába, majd elfutott.
- A gyáva - döbbent le Nicole, miközben rendesen fölnézett, és pár másodpercig az épületet figyelte, amibe végül berontottak a rendőrök. A perc töredékében történt, hogy Liam, és Tristan fölkapták Harry-t, és elrohantak a hátsó kijárathoz, amivel nem foglalkoztak a rend őrei.

- Hogy állunk? - szólalt meg mögöttünk egy női hang, s majdnem felkiáltottam megilletődöttségemben, miközben hátrafordultam. Tatjana, és Emma volt az, kifulladva, sebzetten. Fölugrottam, és rögtön megvizsgáltam őket, de csak karcolások voltak, vagy véraláfutások. Semmi komoly.
- Zayn és Niall még bent vannak! - mondta nyugodt hangon Niko, de mindenki tudta, hogy nem így kellene lennie. Mindannyian feküdtünk, és vártuk, hogy fölbukkanjanak, de már csak annyit láttunk, hogy a rendőrök a földre nyomják Niallt, majd megbilincselik, és kiviszik. A rendőrök erős csatába kezdtek valaki ellen, majd Louist vitték ki. Kezdtem lenyugodni, lehet, hogy akkor Zayn megmenekült, de ebben a percben, őt is kivitték, a hátánál megbilincselve. Kitágultak pupilláim, majd fölpattanva rohanni kezdtem, hátha ér ilyenkor is, hogy ki vagyok, és elengedik. A lépcsőn száguldoztam, és több fokon is gurultam, mikor kijutottam, és mezítláb futottam tovább.
- Engedjék el! - kezdtem kiabálni messziről, mikor lefogott valaki, és csak halványan átölelt. - Eressz! - kapálóztam, de nem használt ellene. Könnyek gyűltek a szemeimbe, és kiabáltam, haraptam a felismerhetetlent, de a másik irányba kezdett rángatni. Fölkapott a hátára, és láthattam, ahogyan betuszkolják Őt a kocsiba, majd elkanyarodva távoznak, hangosan szirénázva. Fölzokogtam, pedig sejthettem volna, hogy ez lesz ebből. Ezek után az elkövetkezendő dolgokra nem emlékeztem, csupán annyit fogtam föl, hogy egy kocsiban száguldoztunk, miközben üveges tekintettel bámultam előre. Ha mondjuk ugyanez történik két hónappal ezelőtt, akkor nem akadnék ki, már rég biztonságban ülnék, teázgatva. Most pedig szakadt ruhában, izzadtan, piszkosan ülök, rettegek, és menekülök, vagy csupán megyünk a világvégére. Kitudja.

Végül a gondolataimból az álmaim világába kerültem, de igazából csak elismétlődött lelki szemeim előtt, a csupán egy órás küzdelem. A rendőrség hamar közbeszólt, aminek picit talán örültem is, hiszen elég régóta ismertem Niallt és Stacy-t, mégis miért vágynék más ember halálára, főleg, ha régen barátaimnak neveztem őket? Egy kisebb motel poros szófáján feküdtem, ugyanabban a ruhában. Szürke falak vettek körül, miközben a lámpa le volt kapcsolva. Egy franciaágy, éjjeliszekrények, egy kis tükör a falon, és alatta ruhás szekrény volt csupán a szobában, a szófán, és egy kerek faasztalon kívül. Az asztalra volt téve ruha, így fölkeltem, s oda sétáltam. Egy fekete csőszáru cicanadrág, aminek bőrbeütése volt, hozzá szürke feszülős ujjatlan póló, amin nem volt semmi, és hozzá még egy sötét bőrdzseki. Az összehajtogatott ruhák mellett volt egy ugyanolyan sötét magassarkú. Mindent fölkaptam, és a két ajtó között kezdtem gondolkodni, hogy vajon melyik lehet a fürdőszoba. Végül megvontam a vállam, és benyitottam a balba. Helyesen cselekedtem, a fehér csempék hűsek voltak csupasz talpaimnak. A zuhanykabinba vonszoltam magam, miután leraktam a pultra a ruháimat, s kivettem a póthajamat, ami egyenesen a kukában végezte. A hideg, és meleg víz keveréke jól esett, de mégis kényelmetlen volt bőrömnek. Ezért gyorsan megfürödtem, hajat mostam, és ismét tisztának éreztem magam. Mindennel végeztem, a hajamat csupán szárazra dörzsöltem, és hagytam, had csináljon bármit is. A cipőt is fölvéve átlépkedtem a másik ajtón, ahol már mindenki ült egy hosszú asztal körül, és tanácskoztak komoly arccal. Körül néztem; Zayn nem volt köztük, se sehol. A szobában, ami a konyha, és a nappali volt egyben, minden megvolt, amire csak igénye lehetett egy normális embernek. Barna falak vettek körül, néhány festmény utánzat rajtuk. Kicsi ablakok mutatták meg nekünk a város apró részeit. A nappali részlegen volt egy régi tévé, előtte dohányzóasztal, ami után egy négy személyes dohos kanapé pihent. Ezek után lehetett belátást kapni a konyha részlegére. Besárgult hűtő, megroncsolt pult, csap, tűzhely, majd középen egy hat személyes étkező asztal pihent.

A társaság elnémult, ahogyan felfedeztek, majd köszöntek nekem, amit viszonoztam. Leültem egy székre, miután Harry fölállt, s elém tolt némi rántottát.
- Ha összetudunk gyűjteni némi pénzt kiengedik, és utána kezdődnek el a bíróságok! - mondta Liam feszülten. Elsőnek nem esett le, hogy miről is beszélnek pontosan, végül rájöttem, hogy arról, hogyan tudnák Zaynt kiszabadítani.
- Mennyi kell? - kérdeztem rá, mert gondoltam, ez a "munka" rám van hagyva, tudva, hogy gazdag vagyok. Válaszoltak a kérdésemre, ami picit lesokkolt, mert soknak találtam, de annyiban hagytam. A társalgás folytatódott, miután a kártyámra kértem a megadott pénz mennyiséget, és elindultam Nikoval a rendőrségre. Oda érve alig hitték el, hogy pont én akarom őt kihozni, de mivel a pénzösszeget megkapták, kötelességük volt teljesíteni a dolgokat, néhány papírmunka után. Az előtérben vártunk már lassan öt perce, mikor nyílt az ajtó, és Zayn sétált ki, kócosan, piszkosan, álmosan, lehajtott fejjel a makulátlan fehér épületben. Egy másik helyzetben rég az ölébe vetettem volna magam, de csak fölálltunk, és megvártuk, hogy mellénk érjen. Elsőnek Nikot ölelte meg, röviden, majd miután felém fordult, láttam, hogy Nicole elmosolyodva ott hagyott minket.
- Szia - suttogta rekedten, és végül arcát is alaposabban megtudtam nézni. Sok helyen lila-kék foltos volt, alsó ajka fölrepedt, és keletkezett egy apró vágás is az állán. Közelebb lépett hozzám, s lassan magához húzott a derekamnál fogva. Hagytam neki, miközben megérintettem borostás arcát.
- Szia - leheltem az ajkára, s szinte egyszerre közelebb hajoltunk egymáshoz, s megcsókoltuk egymást. 

A visszafele lévő út hosszú volt, és esemény mentes. Niko előre szaladt, mert Zayn súgott neki valamit. Én is menni akartam, de teste nem engedte, hogy folytassam utamat.
- Mit szeretnél? - kérdeztem rá, mert mentem volna tovább. Csak megnyalta sebzett ajkát, miközben halványan mosolygott.
- Légy a nőm - szinte kijelentette a szavakat, mire én lefagytam. Csak körül néztem, miközben magamra mutattam, hogy biztos hozzám beszél ilyen beszédstílusban. Akármennyire is megadnám  neki az örömöt, nem tudok szemet hunyni efelől, hogy csak ilyen simán "kérdezzen" rá a dolgokra.

__________________________________________________________

Sziasztok!

Csak annyit szeretnék így utólag, a rész után, hogy ezerszer is sajnálom, hogy ennyit késtem a résszel. Magánügyi okok, és persze a lustaságom miatt is történt mindez. Másodszor pedig köszönöm nektek, hogy kitartotok mellettem, a történet, és a szereplők mellett is! Nem tudnám elégszer megköszönni nektek, szóval köszönöm ezt a sok (125) feliratkozót, oldalmegjelesítést (+44.000) , és a hozzászólásokat is! Ezután pedig tényleg próbálok sietni a következő résszel!

Kincső.xx